Kritika: Kacsalábon (Migration)

Nem néznek madárnak.

Az Illumination kacsameséje a stúdió bocsánatkérése a Super Mario Bros. - A film után, másrészt pedig az év egyik legjobb családi animációs mozija. A Kacsalábon szívvel-lélekkel teli alkotás minden korosztály számára, ráadásul a Pixar korai munkáit idézte meg számomra.

Benjamin Renner francia művész választása a stúdiótól kicsit szokatlan, hiszen Renner kézzel rajzolja filmjeit. Mindazonáltal, rendezőtársával Guylo Homsyval – aki már jártasabb a 3D-s animációk világában – egy élő, lélegző alkotást tett le az asztalra. A film animációja elképesztően látványos és pazar. Főleg a tájak, mint például a tó és a körülötte lévő erdő létrehozása tetszett a legjobban. Ráadásul sok jelenetben a háttér rajzolt, főleg a távoli tájak, és ettől kap egyfajta pluszt a film kinézete, hiszen nem csupán háromdimenziós animációt láthatunk, hanem a háttérben meghúzódó klasszikus megoldást is. És ha már látvány, akkor muszáj megjegyeznem, hogy a premier előtti vetítésen 3D-ben láthattam a filmet, és nagyon sok jelenetnél működött az a bizonyos plusz dimenzió.

A történet egy diszfunkciós kacsacsaládról szól. Mack (Kumail Nanjiani) egy folyton aggódó kacsa apuka, ezért mindentől óvja a családját, szinte már túlzottan is. Ám egy nap telelő kacsák érkeznek a tóhoz, mely otthont ad a családnak. A telelő kacsák Jamaicába tartanak, az útra pedig az apa és családja is meghívást kap. Mack először nemet mond, mindazonáltal – látván gyermekei és párja csalódottságát –, úgy dönt, mégis Jamaicába repülnek. Renner úgy nyilatkozott a filmről, hogy a története nyomokban tartalmazza A család kicsi kincse üzenetét, és ezt abszolút meg tudom erősíteni.
A Kacsalábon sok mondanivalót hordoz, és mindegyik korosztály megtalálja a sajátját ebben a remek történetben. Ha a felszínt nézzük, akkor ez egy road movie, viszont sokkal több rétegű és mélyebb. Előre sajnálom azt, aki a filmben csak egy vegán propagandát lát… Oké, ezt is bele lehet magyarázni, hiszen az út során a főszereplők legfőbb ellenfele egy séf, aki felhizlalt kacsákat vásárol, hogy aztán aranybarnára süsse azokat. Viszont ez is csak egy szelete a cselekménynek. A Kacsalábon egy olyan kalandra invitálja a nézőt, amit mindenképpen megéri megnézni. Az út során a kacsacsalád mindegyik tagja új élményekkel gazdagodik, személyiségük új aspektusait ismerik meg. Egy olyan önismereti úton vesznek részt, ahol Mack rájön, hogy van vér a pucájába, Pam (Elizabeth Banks) a kacsa anyuka is megmutatja, hogy nem kell őt mindentől megvédeni, hiszen gyorsan feltalálja magát. A szülők megtanulják, hogy a gyerekeket, hagyni kell érvényesülni, a gyerekek pedig számtalan új barátra tesznek szert, ráadásul ők is sok mindent megtanulnak az élet nagy dolgairól.

A film humora is többrétegű. A megannyi szóviccen túl ott van a felnőtt közönséget megcélzó humorvilág is, Mike White társ-forgatókönyvíró pedig tudatosan figyelt arra, hogy ne szellentős poénokkal legyen teletömve a film.

Én kifejezetten élveztem azt az utat, amire a Kacsalábon magával vitt. Az év egyik legjobb animációs filmje: vicces, életvidám, mondanivalója pedig olyan sokrétű, hogy mindenki megtalálja benne azt a pluszt, amitől nem úgy fog kijönni a moziteremből, hogy megint madárnak nézték.

ui.: A Kacsalábon előtt egy rövidfilm is látható Életholdiglan címmel, amelyben Vectornak, a Gru-franchise egyik gonoszának kálváriáját követhetjük nyomon: Vector próbál a Holdról visszajutni a Földre.