Vélemény: Marvel Moziverzum

Avagy miért nem lesz kritika Marvel-filmről.

Mi is a bajom a Marvel Moziverzumával, és miért nem tud a Thor negyedik része, azaz a Szerelem és mennydörgés bevonzani a moziba...

Ez az írásom, mint ahogy az összes többi, teljes mértékben szubjektív. Tény, hogy nem én vagyok az MCU legnagyobb rajongója, viszont elismerem, amikor valamelyik Marvel Studios alkotás betalál. Szerintem a legjobb MCU-film a Polgárháború. Ott érződött talán a legjobban, hogy a szuperhősök, bár természetfeletti képességekkel rendelkeznek, ők is sebezhetőek.
Nekik is megannyi morális döntést kell meghozniuk a céljuk érdekében, mint nekünk, halandóknak. A szuperhősök árnyaltabb ábrázolása a képregények világában az elmúlt 10 évben egyre felkapottabb lett. Változik a világ, az ember, és vele együtt az igénye is. Nem minden fekete vagy fehér. Vannak döntések, amelyek rövidtávon rossznak bizonyulnak, de hosszútávon beigazolódik az adott döntés helyessége.

A 2016-os esztendő a szuperhősös mozik terén fontos év volt: berobbant a Deadpool, és megkapta a méltó moziját. De jött a március, amelyhez minden egyes DC-rajongó nagyon sok reményt és elvárást fűzött, ugyanis a DC két nagyágyúja, Superman és Batman összecsapott. A végeredmény sajnos nem úgy sikerült, ahogy a stúdió várta. És bármennyire is jobban kötődőm a DC világához, mint a Marveléhez, el kell ismernem, hogy a Polgárháború végre olyan konfliktust tudott behozni a szuperhősmozik világába, aminek volt súlya, na meg hatása is.

Az MCU-nak szerintem is vannak eredményei. Sikerült egy élő, lélegző filmes univerzumot létrehozni, vannak igen kreatív megoldásaik, és a Polgárháborún kívül talán a Végtelen háború lett igazán kimagasló.
Viszont az MCU 4. fázisánál járva el nem tudom képzelni, hogy még a legelhivatottabb Marvel-rajongók sem látják a hibákat.
A felépített univerzumot már a korábbi fázisokban is sokszor kellett betömködni magyarázatokkal, hogy mégis ez meg az a hős hol volt az adott film eseményei idején, vagy a különálló filmekben miért nem segítenek egymásnak. Utóbbiakra még a filmek készítői is eléggé izzadságszagú válaszokat szoktak adni.

Kreativitás terén is kezd egyre fáradtabb lenni az MCU, és a túlzásba vitt CGI használat nagyon kiütközik. Szinte már olyan, mintha egy videójáték átvezetőt néznék. Egy karakterért sem tudok aggódni, és a feszültség is alábbhagyott. Pedig a multiverzum megannyi fantáziadús lehetőséggel tudna kecsegtetni, de a filmek és a sorozatok terén ez valahogy nem érződik. A legnagyobb meglepetést és izgalmat egy animációs sorozat, a Mi lenne, ha…? hozta el számomra.
Képregényrajongók között is megosztó tud lenni a multiverzum behozatala. Van, aki szerint ez csak egy gyors tűzoltás, viszont mások odavannak a megannyi új karakterét, ötletért.

Moziban utoljára a Pókember: Nincs hazautat láttam, ugyanis elfogott a nosztalgia, hogy a régi Pókembereket is láthatom újra a mozivásznon, na meg az ellenségeiket. A film végül csalódás volt. A csalódottságomat a látvány sem kompenzálta, mivel töméntelen CGI lett használva az összes akciójelenethez, és ez rontott az összhatáson. Szerintem a Sam Raimi-féle Pókemberek a mai napig jobban néznek ki, mint az MCU Pókember-filmjei.

Jelen állás szerint azok felé húzok, akik szerint a multiverzum blődség, főleg ebben a formájában. Igen, kaptunk Pókember-, és Doctor Strange-filmet, amelyek a megannyi világ lehetőségével foglalkoznak, sorozatok terén is ott van a Loki, de ezek valahogy nem állnak konzisztensen össze.

És míg a korábbi fázisoknak több erénye volt, jobban fel volt építve, addig mára a negyedik fázis nemcsak hogy új problémákat hoz létre, hanem a régieket is magával hordozza.

A női szuperhősök beképzeltek és arrogánsak, egyáltalán nincs bennük szeretni való, és már unom, hogy a feminizmust ennyire túltolja a Disney a Marvel Studios esetében is. Továbbra sem kiegyensúlyozottak az alkotások, túl sok bárgyú poénnal van tele az összes, és unom, hogy a komolyság csak hébe-hóba fellelhető a stúdió filmjeiben.
A legtöbb esetben adva van egy komoly ellenség, vagy egy komolyabb veszély, de a sok oda nem illő poén megöli az összes mélységet. Ez leginkább a Thor filmeken érezhető, főleg mióta Taika Waititi kezei közé kerültek. Odin fiát, egy istent így kisemmizni és megfosztani az összes méltóságától, szerintem nem volt egy jó döntés. A Thor: Ragnarökben a mennydörgés istene elveszít mindent: az apját, a fegyverét, a hazáját, erre az egész film tele van bohóckodással. A Szerelem és mennydörgés előzetesei is elegendőek voltak ahhoz, hogy meggyőzzenek: az új Thor filmből, köszönöm, nem kérek. Már most egy kihagyott ziccernek érzem, mert a Szerelem és mennydörgésben is egy komoly ellenség van, ráadásul neves színész formálja meg, de el tudom képzelni, hogy az egész film tele van ostobábbnál ostobább viccekkel. Pedig Thor karaktere megkaphatta volna a méltó fejlődési ívet.

Szerintem nem csak egy Batman-mozitól kell komorságot, mélységet, és megfelelő karakterfejlődést várni. Az a baj, hogy lényegtelen, hogy európai vagy amerikai emberről van szó, ő szórakozni akar amikor moziba megy, és az MCU-filmek egyre jobban kiszorítják, sőt gyakorlatilag ki is szorították azokat az alkotásokat a mozikból, amelyek mély, elgondolkodtató történetet akartak elmondani. Általános folyamat, amit az MCU kiszolgál. Olyan, mint egy gyorsétterem. Bemész, eszel valamit, jólesik, de ahogy leöblíted itallal, már nincs is meg az íze annak, amit ettél. Egy MCU-film esetében is ez van: megnézed, jólesik, és már el is felejted. Hosszútávon tényleg ennyire lusták lennénk? Nem érdekel már minket semmi komolyabb, vagy mélyebb, vagy épp hétköznapibb? Meddig hagyjuk, hogy agymosottnak higgyen a stúdió, és hagyjuk nekik, hogy hülyének nézzenek, és berántsanak azzal a hazug dumával, hogy most mást fogsz látni? Pedig ez nem így van! Ugyanazt a szart kapod már évek óta, csak a kiszerelésben vannak apróbb változtatások...