Kritika: Gyönyörű sorscsapás (Beautiful Disaster)

Szimpla sorscsapás.

Nem vagyok oda a tinifilmekért, sőt a film alapjául szolgáló könyvet sem olvastam, de úgy voltam vele, hogy ha már adva van a lehetőség egy mozira, akkor meglesem, hátha pozitívan csalódok. Az írásom elején le is lőném a poént: a pozitív csalódás elmaradt, és a Gyönyörű sorscsapás inkább sorscsapás, semmint gyönyörű.

Az igazság az, hogy sokkal több negatív dolgot tudok felróni a filmnek, mint pozitívat, így inkább az előbbivel kezdeném, mert legalább az írásomat szeretném pozitív hangvétellel befejezni, ha már a filmnézést nem tudtam. A könyvben – legalábbis gondolom – biztos jobban ki vannak dolgozva a karakterek, illetve azok háttértörténetei, de ebben az adaptációban igazából minden egyes szereplő jellegtelen és unalmas. Abby (Virginia Gardner) profi pókerjátékos, ami miatt sosem volt igazi élete, ugyanis az apja folyamatosan szerencsejátékra kényszerítette. Vagy valami ilyesmi… mert ez tulajdonképpen nem derül ki, de a lényeg az, hogy Abby úgy dönt, megszökik otthonról, hogy saját életet kezdjen és főiskolára járjon. Fősulis barátai az egyik este elviszik őt a helyi Harcosok klubjába, de nem ám olyan David Fincher-félébe, hanem annak egy tiniromkom változatára. Abby itt ismerkedik meg a helyi alfahímmel, Travis-szel (Dylan Sprouse). A lány szerencséjére abban az univerzumban, amiben a film játszódik, nincs Palvin Barbara, így simán rámehet Travisre... De hé! Ez a film nem lenne egy romantikus tinimozi, ha ennyire egyszerű lenne a szerelmi szál. A csavar az, hogy Abby ugyan vágyakozik Travis iránt, ám nem akar közeledni fiúhoz, de ostobábbnál ostobább okok miatt mégis egy ágyban kötnek ki. És bár a lakótársas dolog előszőr határozott időre szól, utána mégis egymásba szeretnek. Itt jegyezném meg, hogy igazából csak testi vágyakozás van a két fiatal között, és a film nem is igazán mutatja be, hogy ők ketten miért is passzolnának egymáshoz, milyen közös pontjaik lennének… Egyébként el nem tudom képzelni, hogy a könyv mérföldekkel jobb lenne, mint a belőle készült mozgóképes alkotás. Ahogy azt sem, hogy miért döntött úgy egy stúdió, hogy ezt a történetet meg kell filmesíteni, ráadásul úgy, hogy nem valamelyik streaming-szolgáltatón landolt, hanem egyből a mozikba került.

A történet klisés, a szereplők unalmasak, és a színészi játékuk is borzasztó. Palvin Barbi párja egydimenziós „rosszfiú”, ugyanazzal a sunyi mosollyal az arcán. Az Abbyt alakító Virginia Gardner se jobb, és a drámai részeknél mutatkozik meg igazán a színészi kvalitás hiánya. Ja, és ezekre a negatívumokra jön még a csúcspont: a párbeszédek. Fú, de még milyen párbeszédek! Úgy, hogy a film forgatókönyvét ketten írták. „Brutálisan szerelmes vagyok beléd” és még sorolhatnám – de szerencsére az agyam gyorsan törölte a hallottakat. A lényeg az, hogy olyan, mintha egy tinilány írta volna az egész forgatókönyvet; ráadásul egy olyan, aki még életében nem volt igazán szerelmes, csak a vágyakozásig jutott el.

A Gyönyörű sorscsapást senkinek nem tudom igazán ajánlani, mert ennél csak jobb tinifilmek vannak. Egy pozitív dolgot ugyan találtam a filmben, mégpedig azt, hogy elég ügyesen kampányol a biztonságos szex mellett, ami szerintem egy tök jó dolog. A cselekményben van egy pont, amikor gumi nélkül szeretnék csinálni a fiatalok, de akkor pont nem is sikerül az aktus. Szóval ha szex, akkor csak biztonságosan!