Kritika: Az ördögűző - A hívő (The Exorcist: Believer)

Isten ments!

Az Ördögűző: A hívő vetítésére nulla elvárással indultam el. A mozizás előtt ránéztem az IMDb oldalára és láttam, hogy kemény 5,1 ponton áll a tízből, valamint a Metascore adatok sem kecsegtettek túl sok jóval... Természetesen azt írnom sem kell, hogy Az ördögűző legújabb részének a helyzetét a rendező-társíró személye tovább rontotta: David Gordon Green leginkább az új Halloween-trilógia kapcsán juthat eszünkbe, és bárcsak ne jutna… 

Szerintem a Green-féle Halloweenek részről részre rosszabbak lettek. (A gyilkos Halloween kritikája itt, A Halloween véget ér kritikája pedig itt olvasható.) Persze tudom, hogy a Halloween inkább slasher, és Az ördögűző teljesen más kategória, de Green legnagyobb gyengesége – az említett trilógiából kiindulva – a karakterek. Az új Halloweenekben tulajdonképpen a legtöbb szereplő infantilis, buta karakter volt, akikért egyáltalán nem lehetett izgulni. Na már most az eredeti Az ördögűző (1973) a műfaját tekintve horror ugyan, de azért annál sokkal mélyebb alkotásról van szó: a tudomány és hit közötti dilemmával operált, de egy anya és lánya (furcsa) kapcsolatába is betekintést nyerhettünk. Többrétegű film volt, hatásos és ördögien jó jelenetekkel. Természetesen a folyatások egyike sem tudta hozni az első rész szintjét, ezért a stúdió úgy döntött, hogy A hívő közvetlen folytatása lesz az első résznek, ráadásul Greennek előre biztosítják egy új trilógia megvalósítását, pont úgy, mint a Halloween esetében. Szóval igen, A hívő tulajdonképpen egy folytatás, de egyben egy trilógia első része is.

Bármennyire is elvárások nélkül ültem be a moziba, azt kell hogy mondjam, hogy A hívőben nem csalódtam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jó film lett, mert attól azért messze van, de nem idegesített fel! A hívőt modern stílusjegyekkel ruházták fel, a mostani fiatalabb generációt kívánja kiszolgálni. A történet legnagyobb fordulata az, hogy most nem egy, hanem két lányt szállt meg az ördög. A hívő próbálja megidézni a klasszikus első részt – persze úgy, hogy a mai fiataloknak is befogadható legyen –, és ez működik is, mert számomra öröm volt olyan kameraállásokat, képi megoldásokat látni, amik ma már nagyon ritkák; horrorfilmekben meg aztán végképp. Viszont Green alkotása sok esetben fókuszvesztett, amitől unalmassá válik az egész. Nagyon lassú és vontatott a felvezetés. A történet szerint Katherine (Olivia O’Neill) és Angela (Lidya Jewett) iskola után bemennek az erdőbe, hogy szellemet idézzenek, ez viszont balul sül el, és három napig senki nem tud róluk semmit. Végül a város másik végén találják meg őket, de a kórházi kivizsgálások után egyértelművé válik, hogy jelen helyzetben a tudomány nem tud segíteni.

Ráadásul hiába van egyszerre két lány lelke megszállva, nem kezdnek velük semmit a készítők, az egész helyzetet kiaknázatlanul hagyják, amire még az a tény is rátesz egy lapáttal, hogy nem félelmetes a film. A végső ördögűzés pedig inkább aranyos, mint hatásos. Sok más vallást kereszteznek a fináléban, de valahogy olyan naivan van ábrázolva, hogy inkább csak mosolyog rajta az ember. Chris MacNeil (Ellen Burstyn) behozatala pedig kedves fanservice, de ennél nem több. Ráadásul hamar parkolópályára is került, ezért felesleges is az ő karakterével érdemben foglalkozni.
De hogy legyen valami pozitívum is: a színészek játéka kifejezetten jó volt, és a karakterek sem idegesítőek. Egy David Gordon Green produkciótól ez azért kifejezetten kellemes meglepetés volt.

A hívőben én azért nem csalódtam, mert ugyanazt a sémát követi, mind a modern horrorfilmek, és most valahogy nem éreztem magam átverve, mint a Fűrész X. esetében. Aki a helyén tudja kezelni, hogy sok újdonságot nem tartogat a film, mert az első részt másolja ahol csak tudja, ám ettől függetlenül egy horrorfilmet szeretne látni, ami inkább thriller, annak bátran ajánlom Az ördögűző új részét. Mindenki más a fentebb leírtak függvényében döntsön, hogy megnézi-e.

Nektek hogy tetszett a film? Véleményeteket írjátok meg itt vagy a Facebookon.