Kritika: Hullaadás (Thanksgiving)

Terülj, terülj asztalkám!

Eli Roth filmofgráfiájáról sokat elárul, hogy az IMDb szerint a legjobb filmje egy 2021-es dokumentumfilm, a Fin. Roth több műfajban is kipróbálta magát, de egyikben sem alkotott megkerülhetetlent. Én legutoljára a 2018-ban bemutatott Bosszúvágy remake-jét láttam tőle, ami nem volt egy rossz film, viszont maradandó sem. Mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy szegény Bruce Willis ekkorra már teljes mértékben elvesztette a színészek egyik legfontosabb eszközét, a mimikát. A Hullaadásról azt is érdemes tudni, hogy a film ötlete már több mint 15 éve megszületett, ugyanis a 2007-es Grindhouse - Halálbiztos előtt már látható volt fiktív előzetesként, ugyanúgy, mint a Machete. 

Ugyan a fentiek nem túl bizalomgerjesztőek, én mégis úgy voltam vele, hogy ha már most kezdtem csak igazán értékelni a slasher műfajt, akkor adok neki egy esélyt.
A Hullaadás hozza a műfaj kötelező elemeit, viszont ennél többet nem is nyújt. Ezt azért is éltem meg csalódásként, mert a cselekmény nem mindennapi felütéssel kezd. A történet szerint hálaadás van (most meglepődtettek, ugye?), viszont a helyi hipermarket a Black Friday akció miatt már csütörtök este kinyit, csak azért, hogy jobban hergelje a fogyasztói társadalom krémjét. Szerintem mindenki sejti, hogy mi következik ezután… A lakosok megrohamozzák a boltot, és szó szerint elszabadul a pokol. Aztán ugrunk egy évet, és hirtelen megjelenik egy maszkos gyilkos, aki bosszút akar állni a tavalyi év eseményei miatt.

A Hullaadás lehetett volna több is, mint szimpla slasher. Kritizálhatta volna jobban a fogyasztói társadalmat. Szólhatott volna arról, hogy nagyon sok ünnep már csak a vásárlásról, a költekezésről szól ahelyett, hogy a családdal, rokonokkal, barátokkal töltenénk el értékes időt. Kritikus szemmel is meg lehetett volna közelíteni a cselekményt, illetve magának a gyilkosnak is jobb motivációt lehetett volna adni, de sajnos nem így történt. A Hullaadás meg sem próbált több lenni. Ráadásul X-es korhatár-besorolást kapott itthon, és mint az idei évben az összes X besorolású film, ez is csalódás volt. Egyáltalán nem éreztem erőszakosabbnak vagy félelmetesebbnek a műfaji társaihoz képest.

A színészi alakításokról pedig nem is nagyon lehet mit írni. A legtöbb karakter ráadásul rohadt idegesítő volt, főleg a Z generációs fiatalok. A felnőttek közül pedig Thomas Wright (Rick Hoffman) volt a legidegesítőbb, aki végig ugyan abban a ruhában volt, pedig a cselekmény több napot dolgozott fel. Az a szöveg pedig, hogy mindenki terítékre kerül, csak egy elcsépelt marketingfogás volt. Pedig bárcsak így lett volna, mert mint az előbb írtam, a legtöbb karakter tényleg idegesítő. A gyilkosból még akár egy Michael Myerst is ki lehetett volna hozni, csak a cselekmény végén megszólal… és sablonosan elmagyarázza tetteinek az indokát. A gyilkos ruházata, illetve a telepes maszk viszont egész jól nézett ki. A gyilkosságok ugyan nem túl véresek, viszont ötletesek és változatosak. De ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a cselekmény kiszámítható, és a gyilkos kiléte csak annak nem esik le, aki még sosem látott slashert.

A Hullaadáson azok fognak a leginkább szórakozni, akik imádják, ha egy film buta és logikátlan, ráadásul semmi újat nem mutat. Akik viszont többre vagy jobbra vágynak, azok csalódásként élhetik meg. Én legalábbis úgy éreztem, hogy nem minden került arra a bizonyos asztalra.