Kritika: Eretnek (Heretic)
Hithű.
Az Eretnek a hit sötét oldaláról mesél. Hiszen van-e annál félelmetesebb dolog, mint hinni egy olyan magasabb hatalomban, amely életünk minden szegmensét irányítja? A horror zsánerből már jól ismert vallási formulát kicsavarja és sokkal inkább az intellektusra helyezi a hangsúlyt. Az Eretnek egy igazi gyöngyszem 2024-ben. A sok unalmas, klisés thriller után végre egy olyan filmet kaptunk, aminek van mondanivalója, ráadásul gondolkodásra is készteti a nézőt.
Kritika: A mumus (The Boogeyman)
Óda a szekrényünkben meglapuló szörnyhöz.
A Rob Savage által rendezett művet a legegyszerűbben úgy tudnám jellemezni, hogy egy korrekt horror, ami rávilágít arra, hogy továbbra is jó King-adaptációkat nézni, ugyanis leköti az embert, okoz pár feszült pillanatot, viszont ahogy múlnak a napok, egyre inkább homályba vész a film élménye.
A mumus (The Boogeyman) - a magyar hangok
A tizenhat éves Sadie és tíz esztendős húga, Sawyer nehezen emésztik meg édesanyjuk közelmúltbeli, tragikus halálát. Apjuk, Will Harper igyekszik mindent megtenni értük, ám mégis képtelen közel kerülni hozzájuk akár érzelmi, akár pszichológiai szinten. A sikeres házi prakszist vezető lélekgyógyász kudarca, hogy szóra bírja őket a súlyos veszteségről, csak tovább lazítja amúgy is megtört családjuk összetartó erejét.
Egy nap titokzatos új beteg, Lester Billings toppan be váratlanul otthonukba, hogy kiönthesse szívét gyermekei gyötrő haláláról. Akad azonban valami, amit hátrahagy: egy gonosz jelenlét, ami a sötétben leledzik és áldozatai szenvedéséből táplálkozik. Sadie és Sawyer egy sor iszonyatos dolgon megy keresztül a természetfeletti lény miatt, Will pedig egyszerűen képtelen hinni lányainak, s ezzel családja pusztulását idézheti elő.
A mumus (The Boogeyman) - magyar előzetes
Stephen King 1973-as rövid története alapján a forgatókönyvet a Hang nélkül írópárosa, Scott Beck és Bryan Woods, valamint Mark Heyman (Fekete hattyú) írta.
Tervezett hazai bemutató: 2023. június 1.
Stephen King: A mumus (The Boogeyman) - trailer + plakát
A forgatókönyvet Stephen King 1973-as rövid története alapján a Hang nélkül írópárosa, Scott Beck és Bryan Woods, valamint Mark Heyman (Fekete hattyú) írta. Tervezett hazai bemutató: 2023. június 1.