látogató számláló

Nő az ablakban (The Woman in the Window) - 2. magyar előzetes + plakát

Az agorafóbiás gyermekpszichológus, Anna Fox lakása ablakából kémleli a környéket. Egy nap betoppan hozzá szemközti szomszédja, akivel hamar összebarátkozik. A nő azonban rövidesen eltűnik, Anna pedig bűntényre gyanakszik. Amit látott, és amit sejt, fenekestül felforgatja amúgy is korlátok közé szorult életét.

Pazar színészgárda (köztük az Oscar-díjra jelölt Amy Adams, az Oscar-díjas Gary Oldman és az Oscar-díjas Julianne Moore) kelti életre a bestseller regényt, aminek filmváltozata bővelkedik a megdöbbentő titkokban és amiben semmi sem az, aminek látszik.

A Nő az ablakban első magyar előzetese itt tekinthető meg. A film 2021. május 14-től érhető el a Netflixen. woman_in_the_window_720_2.png


A legsötétebb óra (Darkest Hour) - a magyar hangok

Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.
A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét.


Pán (Pan) - magyar előzetes + plakátok

J.M. Barrie klasszikusának előzménytörténete.


Készül az új Peter Pan

Jövőre jó lesz Pán Péternek lenni. Joe Wright rendező gőzerővel készíti elő a Warner Bros. nagyköltségvetésű Peter Pan filmjét, melynek még nincs meg az összes szereplője, ám a premierje már ki van tűzve: 2015 júliusában kerül a mozikba a felnőttség elől egy titokzatos szigetre menekülő árva története. A filmrajongók azt már eddig is tudhatták, hogy Feketeszakállt Hugh Jackman alakítja majd, a kampókezű kapitányt Garrett Hedlund, Tiger Lilyt pedig Rooney Mara játssza.


Keira Knightley félreolvasta az Anna Kareninát

Még csak 19 éves volt Keira Knightley, amikor először olvasta az Anna Kareninát, ezért igencsak elcsodálkozott, amikor felnőtt fejjel újra elővette, és egészen mást talált a könyvben, mint amire emlékezett. A brit színésznő játssza ugyanis a Tolsztoj-regény adaptációjának főszerepét, és természetesen az eredeti művel kezdte a felkészülést.


Keira Knightley féltékeny a partnerére

Extra táncórákat kellett vennie Keira Knightley-nak az Anna Karenina forgatása előtt, mert kiderült, nem elég ügyes a bonyolult koreográfia kecses előadásához.


Kevin Costner mentor lesz, Kenneth Branagh rosszalkodik

Sokkal jobban alakul a Jack Ryan-reboot, mint arra korábban bárki is számított volna. Tom Clancy halhatatlan hőse, Jack Ryan CIA-szakértő eddig olyan filmekben mentette meg Amerikát, mint a Férfias játékok vagy a Végveszélyben, most pedig újraindul a sorozat a fiatal Jackkel.


Keira Knightley Moszkvába vágyott, de hiába

Kicsit fura arcot vágott Keira Knightley, amikor megtudta, hogy nem eredeti orosz helyszíneken forgatják majd az Anna Kareninát, hanem az angliai Surrey grófságban.


Keira Knightley lábát akarja a cipőkirály

Napjaink egyik leghíresebb cipődizájnere, Manolo Blahnik bármit megadna azért, hogy Keira Knightley számára tervezhessen. Vonzalma nem újkeletű, már első filmje megtekintésekor beleszeretett a színésznőbe.


süti beállítások módosítása