látogató számláló

Kritika: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (Mamma Mia! Here We Go Again)

Parádés folytatás.

Bizonyára sokan vannak úgy, hogy ha a musical, mint filmes műfaj szóba kerül, egyből giccses dolgokra reflektálnak. Pedig nem minden musical ilyen. Az utóbbi pár évben is készültek maradandó alkotások, amelyre szerintem a giccses jelzőt túlzás lenne használni; gondolok itt a Kaliforniai álom című filmre. Sőt a musical műfaja sok, mára már klasszikusnak mondott filmet termelt ki, lásd: Ének az esőben.
Ám a Mamma Mia! első részét, nem feltétlenül hoznám fel pozitív példaként, hogy megvédjem a zsánert. Első megtekintésre nekem túlzottan cukormázasnak tűnt - mondom ezt úgy, hogy szeretem az ABBA dalokat, ennek ellenére sokáig kellett emésztenem a látottakat.

mammamia2_620.png


Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (Mamma Mia! Here We Go Again) - a magyar hangok

Készülj, mert újra vár az ének, a tánc, a nevetés és a szerelem!

Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, bébi, nyomd!, Downton Abbey).

A filmet a Keleti nyugalom – Marigold Hotel írója, Ol Parker írja és rendezi Catherine Johnson, Richard Curtis és Parker történetéből. A dalok szerzői újfent Benny Anderson és Björn Ulvaeus.


A legsötétebb óra (Darkest Hour) - a magyar hangok

Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.
A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét.


Néhány dolog a "Nyomd, bébi, nyomd" c. filmről

Bébi (Ansel Elgort) első ránézésre ártatlan, mint egy ministránsfiú. Hallgatag, odavan a jó zenéért, és egy helyes csajért (Lily James). Csak munka közben táltosodik meg – de akkor képtelenség utolérni, és nem is nagyon ajánlatos megpróbálni. Ugyanis Bébi bankrablók sofőrje: a legprofibbak is szeretnek rablás után vele menekülni, mert aki mellette ül a kocsiban, biztonságban érezheti magát.
De egy akció rosszul sül el, és a srácnak attól kezdve nem a zsaruk elől kell menekülnie, és nem mások bőrét menti. Doki, a félelmetes bandafőnök (Kevin Spacey) tűzött ki a fejére vérdíjat. És aki neki nem adja meg az elsőbbséget, az jobb, ha inkább megpróbál egy másik országban leparkolni...

A folytatásban a hazai mozikban csütörtökön debütáló filmről és annak készítéséről olvashattok.

babydriver_pic02.png


Nyomd, bébi, nyomd (Baby Driver) - a magyar hangok

Bébi (Ansel Elgort) első ránézésre ártatlan, mint egy ministránsfiú. Hallgatag, odavan a jó zenéért, és egy helyes csajért (Lily James). Csak munka közben táltosodik meg – de akkor képtelenség utolérni, és nem is nagyon ajánlatos megpróbálni. Ugyanis Bébi bankrablók sofőrje: a legprofibbak is szeretnek rablás után vele menekülni, mert aki mellette ül a kocsiban, biztonságban érezheti magát.
De egy akció rosszul sül el, és a srácnak attól kezdve nem a zsaruk elől kell menekülnie, és nem mások bőrét menti. Doc, a félelmetes bandafőnök (Kevin Spacey) tűzött ki a fejére vérdíjat. És aki neki nem adja meg az elsőbbséget, az jobb, ha inkább megpróbál egy másik országban leparkolni...

Kritikánk a filmről itt olvasható.


Kritika: Nyomd, bébi, nyomd (Baby Driver)

Öveket becsatolni!

Mély levegő, füleseket be, cool zenét kiválasztani és nyomd tövig a gázt! Nagyjából így lehetne röviden összefoglalni, hogy milyen is a Nyomd, bébi, nyomd. Adva van egy fiatal srác, Baby (Ansel Elgort), akinek egy baleset következtében állandóan zenét kell hallgatnia, hogy tompítsa a dobhártyájában lévő zúgást. Emellett pedig remek sofőr is. Egy múltbéli hiba miatt egy alvilági üzletember keresztezte az útját, név szerint Doki (Kevin Spacey), aki felé törlesztenie kell az adósságát. Ám amikor ez megtörténik, Doki továbbra is igényt tart a fiú szolgálataira. Csakhogy Baby nem így gondolja, sőt közben egy lánnyal (Lily James) is megismerkedik, akivel el akar szökni, jó messzire…

babydriver_pic01.png


Nyomd, bébi, nyomd (Baby Driver) - magyar előzetes + plakát

Bébi (Ansel Elgort) első ránézésre ártatlan, mint egy ministránsfiú. Hallgatag, odavan a jó zenéért, és egy helyes csajért (Lily James). Csak munka közben táltosodik meg – de akkor képtelenség utolérni, és nem is nagyon ajánlatos megpróbálni. Ugyanis Bébi bankrablók sofőrje: a legprofibbak is szeretnek rablás után vele menekülni, mert aki mellette ül a kocsiban, biztonságban érezheti magát.
De egy akció rosszul sül el, és a srácnak attól kezdve nem a zsaruk elől kell menekülnie, és nem mások bőrét menti. Doc, a félelmetes bandafőnök (Kevin Spacey) tűzött ki a fejére vérdíjat. És aki neki nem adja meg az elsőbbséget, az jobb, ha inkább megpróbál egy másik országban leparkolni...

Hogy pontosan mi ez a film, miért érdekes az, ahogyan készült és milyen vélemények születtek eddig a kész műről (ugyanis néhány szakmabeli és egy fesztivál közönsége már láthatta), azt az Oviban Kenobi blog kapcsolódó cikkében olvashatjátok el. A film amerikai bemutatóját az előzetes publikálása után néhány nappal előrébb is hozták augusztus 11-ről június 28-ra.
A hazai premier konkrét dátumáról egyelőre nincs információnk.


Hamupipőke (Cinderella) - 2. magyar előzetes

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.
Hazai bemutató: 2015. március 19.


Hamupipőke (Cinderella) - magyar előzetes

Kenneth Branagh filmjének főbb szereplői: Lily James, Cate Blanchett, Richard Madden, Hayley Atwell, Stellan Skarsgård, valamint Helena Bonham Carter.

Rajongj értünk Facebookon, Instagramon vagy Twitteren!


Hamupipőke (Cinderella) - trailer + plakát

Már esett róla szó, hogy a Disney egyik jelenlegi projektje - a magyar filmrajongók szívatásán kívül - az "élőszereplősítsük a klasszikus rajzfilmjeinket". Ennek részese a Hamupipőke is, melynek filmváltozatát Kenneth Branagh (Thor, Jack Ryan: Árnyékügynök, Hamlet) rendezte, a főbb szerepekben pedig Lily James, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Richard Madden, Hayley Atwell és Stellan Skarsgård látható.
A filmhez megérkezett az első előzetes (magyar teaser itt) és a legújabb plakát is.


Hamupipőke (Cinderella) - teaser trailer

Kenneth Branagh ezúttal a Disney-nél tett egy próbát, és élőszereplős változatot készített a Hamupipőkéből Lily James, Richard Madden, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Hayley Atwell és Stellan Skarsgård főszereplésével. A forgatókönyvet Chris Weitz (Egy fiúról, Az arany iránytű) írta. Ez pedig az első teaser, ami nem mond/mutat túl sokat, csupán annyit, hogy egy Hamupipőke-filmet fogunk látni...

hamupipoke.jpg


Elkezdődött Kenneth Branagh Hamupipőkéjének forgatása

Megkezdődött a Walt Disney élőszereplős Hamupipőkéjének forgatása a Londonban. A filmet Kenneth Branagh (Thor, Jack Ryan, Hamlet) rendezi, a főbb szerepekben Lily James, Richard Madden, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Hayley Atwell és Stellan Skarsgård lesznek láthatók. A forgatókönyvet Chris Weitz (Egy fiúról, Az arany iránytű) írta. A film bemutatását 2015. március 13-ra tervezik, bár a Disney mostanában viszonylag sok bemutatót áthelyezett.

Cinderella_1.jpg


süti beállítások módosítása