Loki - plakát
A sorozatból legutóbb itt láthattatok mozgóképes ízelítőt – akkor még májusi premiert ígérve.
The Falcon and the Winter Soldier - végső trailer
Premier: 2021. március 19.
Kritika: WandaVision
Marvel sitcom.
ENYHÉN SPOILERES!
Bevallom, egy Marvel sorozatot sem néztem meg idáig, viszont a WandaVision felkeltette az érdeklődésemet. Ez egyrészt annak volt betudható, hogy nagyjából tudtam, mely képregényes történetszálakat fogják felvezetni a sorozatban, másrészt az előzetesei egy igen egyedi, ígéretes projekt lehetőségeit sejtették, amitől még én is gyermeki rajongásba jöttem.
Nagyon nagy türelem kellett, hogy ne vágjak bele egyből, és inkább megvártam, hogy kijöjjön az összes rész, hogy egyben tudjam ledarálni. Nos, ez a hétvégén meg is történt. És hogy milyen lett a végeredmény? Az alábbiakban erről fogok beszámolni nektek.
The Falcon and the Winter Soldier - karakterplakátok
A sorozat előzetesét itt tekinthetitek meg.
Videó: Leleplezték a következő Pókember-film címét
Nem, nem "Work from Home", és nem is "Homeless". Tervezett bemutató: 2021. december 17.
The Falcon and the Winter Soldier - Super Bowl trailer + plakát
Megérkezett a március 19-én induló The Falcon and the Winter Soldier legújabb előzetese és posztere.
WandaVision - plakátok
Már csak 5 epizód van hátra, aztán két héttel a finálé után indul a The Falcon and the Winter Soldier.
WandaVision - karakterplakátok
Holnap indul az első Disney+-os MCU-sorozat, mégpedig dupla epizóddal. Íme a legújabb karakterplakátok.
WandaVision - karakterplakátok
Premier: 2021. január 15.
Újonnan leleplezett Marvel Studios-produkciók
Új Lucasfilm bejelentések itt, új Disney és Pixar címek pedig itt.
Videó: A "What If…?" című Marvel-sorozathoz is érkezett egy kedvcsináló
Ez az az animációs sorozat, amelyben megnézhetjük, mi történt volna, ha az MCU eseményei másképp alakulnak, és amelyben a franchise színészei* visszatérnek ikonikus karaktereik szinkronhangjaiként. Premier: 2021. nyarán.
Videó: Íme egy kedvcsináló a Loki c. sorozathoz!
...ha esetleg eddig még nem jött meg a kedvetek hozzá.
A Loki 2021. májusában debütál a Disney+ kínálatában.
The Falcon and the Winter Soldier - kedvcsináló + plakát
Premier: 2021. március 19.
WandaVision - 2. trailer + plakátok
Premier: 2021. január 15.
WandaVision - plakátok
Amennyiben még nem láttátok, előzetest itt találtok a sorozathoz; ha pedig az alábbi poszter mozgó változatára vagytok kíváncsiak, azt itt tudjátok megtekinteni. Premier: 2021. január 15.
WandaVision - Empire címlapok
Az Entertainment Weekly-hez hasonlóan az Empire is saját címlapot szentelt a WandaVision c. sorozatnak. Alább megtekinthetitek a januári szám normál és előfizetői borítóját is.
A Marvel Filmes Univerzum elsőként debütáló Disney+-os sorozatáról már ejtettünk néhány szót ebben a bejegyzésben, előzetest pedig itt találtok hozzá. Premier: 2021. január 15.
WandaVision - EW címlap + képek
A Marvel Filmes Univerzum elsőként debütáló Disney+-os sorozata – melynek forgatása állítólag a napokban fejeződött be – már a kanyarban van. Bár egy szeptemberi Disney+ promó még idénre ígérte, egyes pletykák szerint minden esély megvan rá, hogy csak januári bemutató legyen belőle. (Az Entertainment Weekly új cikke konkrétan téli premiert említ.)
Minden esetre egy előzetest már kaptunk az egyébként hatszor egyórás játékidejű sorozathoz, és a már említett Entertainment Weekly tegnap exkluzív képeket is bemutatott, illetve a decemberi számának borítójára is a WandaVision címszereplőit tette.
Kevin Feige, a Marvel Studios atyaúristene azt is elárulta, hogy a sorozat közvetlenül felvezeti a 2022-re tervezett Doctor Strange in the Multiverse of Madness c. filmet, melyben Benedict Cumberbatch mellett Elizabeth Olsen Skarlát Boszorkánya is fontos szerepet kap majd.
update (2020. 11. 12.): Kiderült a premier dátuma: 2021. január 15.
MCU: Megvalósulni látszik a rajongók egyik régi vágya...
A FandomWire azt állítja egy Sony-s forrásukra hivatkozva, hogy Tobey Maguire-nek és Andrew Garfieldnak már aláírt szerződése van az MCU-s Pókember 3-ra. És nem csak cameózni fognak, hanem Tom Holland Peter Parkerével együtt küzdenek majd meg a gonosztevőkkel.
WandaVision - trailer + plakát
Bár konkrét dátumunk még mindig nincs a Marvel Studios első Disney+-os szériájához, a streaming-szolgáltatás legutóbbi promójában 2020-ra ígérték.
Az új mutánsok (The New Mutants) - a magyar hangok
A 20th Century Studios és a Marvel Entertainment filmjében egy csapat ifjú mutánst pszichiátriai megfigyelés céljából tartanak bent egy a világtól elzárt kórházban. Amikor új mutációs képességeiket és barátságukat is próbatétel elé állító, különös dolgok történnek, a fiatalok elszánt küzdelembe kezdenek, hogy élve kijussanak.
Az új mutánsok (The New Mutants) - plakátok
Hazai bemutató: 2020. szeptember 3.
Az új mutánsok (The New Mutants) - plakátok
Hazai bemutató: 2020. szeptember 3.
A koronavírus miatt elhalasztott filmek - II. felvonás
A Disney a megbetegedések számának növekedése miatt ismét változtatni kényszerült a bemutatónaptárán, amelyet nem sokkal később a Paramount bejelentése követett.
Az új mutánsok (The New Mutants) - kedvcsináló
Idén a San Diegó-i Comic-Con is - ahogy sok más esemény - különleges helyen lesz megtartva: az interneten. És ahogy az alábbi videó azt reklámozni hivatott, a rendezvényen Az új mutánsok c. X-Men-filmnek is lesz panelje, mégpedig július 23-án.
A már megszámlálhatatlan alkalommal elhalasztott Az új mutánsok egyébként a tervek szerint 2020. augusztusában (itthon augusztus 27-én szeptember 3-án) debütál a mozikban, de azért várjuk ki a végét...
VIDEÓ: Íme a Venom: Let There Be Carnage hivatalos logója
Ahogy arról tegnap hírt adtunk, leleplezték az eddig Venom 2-ként ismert film új címét, valamint az is kiderült, hogy az amerikai premiert 2020. október 2-ről 2021. június 25-re tette át a Sony. Időközben a film hivatalos logójáról is közzétettek egy videót.