látogató számláló

Kritika: Nagypapa hadművelet (The War with Grandpa)

Generációk közötti háború.

Robert De Niro ismételten egy vígjátékban szerepel, ami sok filmrajongó szemét szúrhatja, hiszen ha valaki megnézi a színész életpályáját, akkor láthatja, hogy De Niro legjobban sikerült filmjei pont nem az említett zsánerben születtek. Bevallom, én azért egy-egy vígjátékot szeretek tőle, és a mai napig szívesen nézem őket újra. Mindezt természetesen alacsonyabb elvárásokkal, és azzal a tudattal, hogy ezek a produkciók csak szórakoztatni akarnak, amit – szerintem - teljesítenek is. De mi a helyzet a mostani filmjével, a Nagypapa hadművelettel?


Nagypapa hadművelet (The War with Grandpa) - magyar előzetes + plakátok

Ed, családja unszolására beköltözik a lányáékhoz, ezzel akaratlanul is kitúrva középső unokáját, Petert a szobájából. A padlásra száműzött fiút persze nem kell félteni, úgy dönt, felveszi a kesztyűt nagyapja ellen, és visszaszerzi azt, ami az övé. Amire Peter nem számít, hogy egy meglehetősen harcedzett öregúrral sodorta össze a sors.
Robert Kimmel Smith nagy sikerű, azonos címet viselő regényének adaptációja egy nagyapa és unokája közti párharcra koncentrál.

Robert De Niro legújabb – egyébként 2017-ben forgatott, csak a Weinstein-botrány miatt többször elhalasztott – nagypapás vígjátéka 2020. szeptember 17-én mutatkozik be a hazai mozikban. the_war_with_grandpa_720_2.png


SpongyaBob: Spongya szökésben (The SpongeBob Movie: Sponge on the Run) - trailer + magyar előzetes + plakátok

Hőseink Csigusz nyomába erednek a harmadik SpongyaBob mozifilmben (amely eredetileg The SpongeBob Movie: It's a Wonderful Sponge címen futott volna).
Hazai bemutató: 2020. június 11. 2020. augusztus 13.

A mozis bemutató világszerte elmarad. A film (az USA-n kívül) a Netflix kínálatában lesz elérhető, mégpedig 2020. november 5-től. spongebob_3_720.png


Grumpy Cat’s Worst Christmas Ever - trailer

Igen, Grumpy Cat, vagyis Tardar Sauce lány cica, ha eddig nem tudtad volna, és a filmben Aubrey Plaza szólaltatja meg. És ha már itt tartunk, már most látszik, hogy mennyit és mekkora költségvetésből dolgoztak, hiszen fantasztikus szájmozgást animáltak a macskának. Igaz, hogy eredetileg olyan Grumpy Cat-filmet terveztek, mint a Garfield mozifilm, vagyis full CGI macska és hús-vér emberek, de ki tudja, mi történhetett... Nem is csoda, hogy csak tévéfilm lett belőle. De vajon van akkora rajongótábora ennek a jószágnak, hogy elég jegyet el lehetett volna adni a mozikban a most elkészült filmre? Úgy tűnik, a döntnökök nem bíznak a fanok erejében. Talán Grumpy Cat kiment már a divatból.
A film egyik forgatókönyvírója Tim Hill, aki íróként részt vett többek közt a SpongyaBob - A mozifilmben, valamint a SpongyaBob Kockanadrág és a Rocko c. rajzfilmsorozatokban, rendezőként pedig például a Garfield 2, az Alvin és a mókusok és a Hopp fűződik a nevéhez. Viszont azt, hogy az alábbi valamit ki rendezte, egyelőre nem sikerült kiderítenem.


Néhány dolog a Hopp c. filmről

...a UIP áprilisban bemutatandó családi vígjátékáról.


Hopp - magyar plakát

máris gyönyörködhettek benne, a folytatásban...


UIP: 2011. áprilisi megjelenések

Áprilisban megnézhetjük az ifjú húsvéti nyuszi hollywoodi kalandjait, Simon Pegg és Nick Frost túráját egy űrlénnyel, végül pedig Kenneth Branagh új filmjét is megtekinthetjük...


süti beállítások módosítása