látogató számláló

InterCom hírek (2009. október 22.)

Ezen a héten:
-Dobogón a Másnaposok
-Szex és New York a kezdetektől

-Antal Nimród Hawaiin

-Michael Jackson titkai

Dobogón a Másnaposok

2009 meglepetése minden kétséget kizáróan a Másnaposok (Hangover) című vígjáték. Magyarországon már több mint 300 000 néző váltott rá jegyet, így a film az országos toplista dobogójára is felkerült: az év harmadik legnézettebb filmje lett a Jégkorszak harmadik része és a Harry Potter és a  Félvér  Herceg mögött. 18 héttel(!) a bemutatója után a mozik még mindig műsoron tartják a négy haver Las Vegas-i vad, és annál szórakoztatóbb kalandjait bemutató komédiát.

A Másnaposok viszonylag kis költségvetéssel, 35 millió dollárból készült, de már az első tesztvetítések során kiderült, hogy a nézők imádják, és a stúdió rögtön le is szerződött az alkotókkal a folytatásra. A pozitív előrejelzések beigazolódtak: a bevétel végül 1300 százalékosan térült meg. S míg elkészül a 2. rész a film sztárjai és alkotói addig sem pihennek . A  Warner stúdió is már egy következő nagy durranásra készül a Másnaposok rendezőjével, Todd Phillips-szel, és a vicces Rainman imitátorral, Zach Galifianakis-szal az élen, aki mellett olyan sztárokat láthatunk a főszerepben, mint Robert Downey Jr., Michelle Monaghan, és Jamie Foxx.  A Due Date című fergeteges road movie-ban egy mindenórás kismamához siet a férje, akinek útját egy különös stoppos nehezíti. Hogy milyen vicces kalandok árán érnek célba azt 2010 novemberében megtudhatjuk.

Szex és New York a kezdetektől

A nagy várakozást követően, 11 év után december 2-án, végre a magyar rajongók is a polcukra tehetik a sikeres sorozat  teljes első  évadát DVD-n. A 12 részből álló első évad magyar szinkronnal és magyar felirattal is nézhető lesz . Az 1998-ban  kezdődő, ma már kultikussá vált Szex és New York az első olyan sorozat, amely a nők szemszögéből szókimondóan, minden gátlástól mentesen kitárgyalta a nők és a férfiak közti kapcsolatokat. A 6 évadot megélt sorozatban a négy barátnő, Carrie, Samantha, Miranda, és Charlotte az életük leagpróbb, legintimebb élményeit is a legnagyobb őszinteséggel osztják meg egymással.

            A Sarah Jessica Parker által megformált filmbeli Carrie Bradshaw történetei az egész világon hatalmas sikert arattak, csakúgy,  mint az általa viselt ruhák.  A DVD megjelenésével végre újra átélhetjük a kezdetektől hogyan is vált olyan ikonikussá Carrie és a három barátnő, hogyan jelent meg Mr. Big, és hogy a '90-es évek végén mi volt a trendi a divatban, a randizásban, na, és a szexben.

  A tavalyi év egyik legnagyobb mozisikere világszerte a sorozatból készült mozifilm volt. És jó hír a rajongóknak, hogy már forog a Szex és New York moziváltozatának 2. része, ami méltó folytatása lesz a 2008-as nagy sikerű elődjének. A jól ismert színészek mellett olyan sztárok tűnnek fel az új filmben, mint Liza Minelli, vagy Penélope Cruz.

Antal Nimród Hawaiin

Már Hawaii sem az a békés hely, aminek eddig hittük. Megérkeztek a Ragadozók. A legkékebb tenger szigetén Robert Rodriguez produceri felügyelete mellett ezen a héten megkezdődött a legendás Ragadozó-filmek folytatásának forgatása. A stábot Antal Nimród vezeti, aki már a hamarosan a mozikba kerülő bankrabló-thriller, A szállítmány (Armored, hazai bemutató 2010. január) utómunkálatai során megkapta a felkérést Rodrigueztől. A Ragdozó feltámasztói három hétig dolgoznak a helyszínen, novemberben pedig továbbköltöznek a texasi Austinba.

A történetet egyelőre teljes titok fedi, de annyi biztos, hogy a magyar rendező ismét fantasztikus színészeket instruálhat. A főszerepeket Adrien Brody, Alice Braga, a Kémkölykök-ből ismert Danny Trejo és Oleg Taktarov játssza. Antal valószínűleg nem jön már zavarba a nagy nevektől: A szállítmány-ban Jean Reno, Laurence Fishburne, Matt Dillon és Skeet Ulrich volt segítségére a feszült történet életre keltésében.

Michael Jackson titkai

Az a legszomorúbb, ha csak a halála után ismerünk meg valakit igazán. A Michael Jackson's This Is It (bemutató hazánkban és az egész világon: október 28.) talán sosem kerül a mozikba, ha a pop királyának tragikus halála nem jön közbe. A próbákon készült felvételek elsősorban a színpadi előkészületeket segítették és Michael Jackson saját archívumába kerültek volna - de csupán egy héttel a nagy visszatérésnek szánt megashow-sorozat első koncertje előtt minden megváltozott: és a színpadi show rendezője (egyébként tapasztalt filmes), Kenny Ortega a megmaradt felvételekből összeállította minden idők legkülönlegesebb koncertfilmjét. Az egész életében rejtőzködő, visszavonult sztárt most munka közben, soha nem tapasztalt közelségből láthatja mindenki.

A filmben is szereplő zenésztársak, táncosok és színpadi szakemberek egy emberként állnak ki Jackson mellett. Úgy látszik, egy munkatárs sem vonhatta ki magát a sztár hatása alól: aki vele dolgozott, a rajongója lett.

- A filmből kiderül, milyen kemény munka folyt a hosszú próbák során - nyilatkozta Kenny Ortega. - Michael nemcsak főszereplő volt: a fejében volt az egész show; a nézők látni fogják, hogy miközben énekel és táncol, folyamatosan figyel is: instruál, magyaráz, tervez és számon kér. Iszonyatosan kemény tempót diktált. A próbák sokszor éjjel 1-ig tartottak, de hajnali 4-kor már telefonon hívott: eszébe jutott valami új ötlet. Neki a tökéletes volt a minimum, minden kis részlet érdekelte. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a film megmaradt, elkészülhetett, és mindenkinek megmutathatjuk, milyen különleges, óriási tehetségű ember volt. A filmet nézve olyan, mintha Michael Jackson még mindig itt lenne köztünk.


süti beállítások módosítása