látogató számláló

Sztárparádé szilveszterre

Garry Marshall az a rendező, akit minden színész szeret: korai sikere, a Micsoda nő! vagy későbbi klasszikusa, a Neveletlen hercegnő főszereplői csakúgy, mint azok, akik még nem dolgoztak vele…

Garry Marshall az a rendező, akit minden színész szeret: korai sikere, a Micsoda nő! vagy későbbi klasszikusa, a Neveletlen hercegnő főszereplői csakúgy, mint azok, akik még nem dolgoztak vele… de nagyon örülnének a lehetőségnek. Talán ezért sikerült tavaly összehoznia a Valentin nap-ot: a romantikus vígjátékot, amelyben annyi sztár gyűlt össze, hogy abból tíz másik film is kitelt volna.

A rendező-producer már a Valentin nap premierjén azt nyilatkozta, hogy meg szándékozik dönteni saját rekordját, és olyan filmet akar rendezni, amiben még több hírességet hoz össze a kamerája előtt. És az előző film írójával együtt elkészítette egy New York-i szilveszter éjjel fordulatairól szóló forgatókönyvét, melyben ezúttal is párhuzamos szálakon kanyarog majd a történet: szerelmek, szakítások, békülések és egymásra találások sztorija. A stáblista azt bizonyítja, hogy a rendezőnek sikerült végrehajtani a tervet. Az új vígjátékban, melynek címe Szilveszter éjjel (New Year’s Eve, hazai bemutató: december) a Valentin nap-nál is több sztár játszik: Ashton Kutcher, Robert De Niro, Katherine Heigl, Josh Duhamel, Zac Efron, Abigail Breslin, Jessica Biel, Sofia Vergara, Alyssa Milano, Lea Michele, Michelle Pfeiffer, Hilary Swank, Sarah Jessica Parker, Halle Berry és Ludacris bolondozik együtt a film kedvéért.


süti beállítások módosítása