látogató számláló

Kritika: The Expendables 2

Sly és csapata vissza tért. Vajon érdemes volt-e nekik?

Nekem az első rész se tetszett. Unalmas film volt, kevés akció jelenettel. Amúgy pont az lett volna a lényeg, hogy egy csomó agyatlan akciónak kellet volna lennie. Erre a film kb. 30 perce akció. És az, amit látunk az is gyenge volt. Tehát meglehetett volna a lehetőség arra, hogy a folytatás ezt helyre hozza.  Ám nem így lett. Na, már most igazából a második részt gondolom, azért kellet meg csinálni, mert Chuckot, Van Damme-ot meg tudták venni. Na de könyörgöm, perceket szerepelnek. Van Damme a fő gonosz és vagy 10 percet szerepel. Hogy van ez? Chuck Norris meg még kevesebbet. Komolyan, Norris csak azért kellet, hogy elsüssön egy Ch…. viccet. Oké. Nevettem rajta. Na, de ne nézzék már az embert hülyének. Vele is reklámozzák a filmet. Erre gondolja az ember, hogy hú itt aztán lesz minden. Nem. Sőt akció jelennetek is ugyan úgy vannak, mint az első részben. Van az elején és a végén. Ez durván 30-35 perc. Tehát a 103 perces „akció’ filmben 30 perc akció van. Gratulálok.  Van Damme karakterének semmilyen mélysége nincs. Oké, hogy egy B kategóriás film, vagy annak az érzetét akarják mutatni. De ennyi erővel egy se keze se lába sincs ember is lehetne ebben a filmben fő gonosz. Hozzá tenném, hogy Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger többet szerepel, mint az első részben. Kb olyan 3-4 perccel többet.  Tehát ők is csak perceket vannak a film cselekményében. Spoileres lesz: Meg Arnoldot a film elejét Sly és csapata menti ki. Én ezen felháborodtam. Oké, hogy Schwarzenegger nem akar(t) sok akció jelenetet. De ne állítsák már be, gyengének. A Terminátort, a menekülő embert, azt az embert ki legyőzte a Prédatort stb. Most jöhetnek a megjegyzések, hogy hát lehet, hogy azért szerepeltek keveset, mert nem akartak sok akciót, mert öregek, meg ehhez hasonló. Na, de akkor valahogy éreztessék az előzetesekbe, hogy keveset lesznek benne. Film mellet szólva azért a film végi akció jelenet egész tűrhető volt.  Mert az első filmbe még ilyen jó akció jelenet sem volt. Meg igazából a film teljesen unalmas, siránkozás megy végig. Mellesleg ez a siránkozás senkit sem érdekel.  Csak az üljön be rá, akinek tetszet az első rész. Akinek viszont az se, az kerülje ki ezt a filmet. De meg merem kockáztatni, hogy akinek az első rész tetszet annak a második rész úgyszintén csalódás lesz.


süti beállítások módosítása