Kritika: Kölcsönlakás

Szívességek hálójában.

Ha górcső alá vesszük a magyar filmtermés elmúlt 10-15 évét, láthatjuk, hogy honfitársaink többször próbálkoztak azzal, hogy valami maradandót alkossanak a vígjáték műfaján belül; valamint arra is volt néhány példa, hogy egy vicces-romantikus magyar film került a mozikba Valentin-nap alkalmából. Ahogy az lenni szokott, a korábbi próbálkozások között is akadtak sikeres (Made in Hungária, Megdönteni Hajnal Tímeát) és sikertelen (S.O.S. szerelem!, S.O.S. Love – Az egy millió dolláros megbízás) kezdeményezések. De vajon Dobó Kata új filmje, a Kölcsönlakás melyik tábort fogja erősíteni?

Nekem abszolút semmi elvárásom nem volt a filmmel kapcsolatban, pedig a hivatalos előzetesét is megtekintettem, de az annyira semmitmondóra sikeredett, hogy egyszerűen nem tudott semmilyen reakciót kiváltani belőlem. Viszont ettől függetlenül nem temettem a filmet, mivel egy előzetes alapján nem érdemes a kész művet megítélni. És ezt milyen jól is tettem, ugyanis a Kölcsönlakás, ha nem is lesz maradandó alkotás, így is egy könnyed, szórakoztató mozit dobtak össze a készítők.

A cselekmény két házaspárról szól. Egyrészt Balázs (Haumann Máté) és Anikó (Balla Eszter), másrészt Henrik (Klem Viktor) és Linda (Martinovics Dorina) párosáról.  A történet mozgatórugója, hogy Anikóék a lakásfelújítás közepette elutaznának, hogy elszakadjanak az ügyes-bajos gondjaiktól, ám a helyzetet bonyolítja, hogy mind Linda, mind pedig Henrik ez idő alatt szeretné kihasználni az üres lakást egy kis kéjelgésre. Természetesen nem egymás örömére: Linda jógaoktatójával akarja a „karmájukat beteljesíteni”, míg Henrik egy örömlánnyal szeretné szexuális vágyait kielégíteni. Linda testvérét, Anikót győzködi, míg Henrik barátját, Balázst próbálja meg lekenyerezni, hogy adja oda a lakáskulcsot. Viszont hirtelen oly zűrzavarossá válnak a dolgok, hogy Anikóék lemondják az utazást, a lakásuk felújításáért felelős dizájnernek (Szabó Simon) is hátsó szándékai vannak a lakással, és közben a nem várt vendégek is megérkeznek a helyszínre…
Aki jártas a színházak világában annak ismerősen csenghet a szituáció, sőt maga a filmcím is, ugyanis Ray Cooney és John Chapman azon című 1969-es színpadi művéről van szó. Természetesen az alapmű modernebb feldolgozása került a nagy vászonra, sőt több helyszínen is játszódik a film, mint a színdarab, ám ez nem rontja az élményt. És a film cselekményének 90%-a így is a lakásban játszódik.

Humorát tekintve leginkább a helyzetkomikumokra van építve a cselekmény, ami a legtöbbször előre kiszámítható, de még így is mosolyt tud csalni az ember arcára, és a vicces, félreértett szituációk is megfelelően vannak adagolva a filmben. Attól függetlenül, hogy a film első 10-20 percében nagyon gyenge poénok és egysorosok voltak ellőve, a továbbiakban már sokkal kifinomultabbak voltak a gegek.
A színészi alakítások rendben voltak, mindenki hozta a kötelezőt, viszont inkább a női színészek voltak, akik elvitték a hátukon a filmet. A férfiak egyszerűen csak statisztáltak, kivéve Szabó Simont, aki még hozta a tőle megszokott színvonalat. Viszont ezzel nem a filmben részt vett férfi színészeket akarom lehúzni, mivel nekik a cselekmény se adott annyit teret, hogy kibontakozzanak, de valahogy még így is kevésnek éreztem őket. Balla Eszter remekül hozta az aggódó feleséget, aki próbál mindent megoldani, sőt amikor az Oroszlán Szonja által alakított karakter megérkezik a lakásba, szinte ő lesz az egyedüli poénforrás.
(Férfi olvasóinknak mondanám: igen benne van a filmben a fehérneműs Kiss Ramónás jelenet, viszont nagyjából annyit is lehet látni a teljes filmben fehérneműben, mint az előzetesben. Szóval aki csak miatta akarná megnézni, az készüljön fel erre.)

Ami viszont egyáltalán nem tetszett, az a történet vége. Túlságosan mondvacsinált befejezésnek éreztem, ráadásul semmi tanulság nem volt benne. Mondok egy példát: a sztori elején Linda nem szereti Henrikben, hogy folyamatosan szerepjátékra kényszeríti, és ez is egy indok a lánynál, hogy megcsalásra adja a derekát. Viszont a film végén pont azt láthatjuk, hogy Linda egy szerepet játszik a párja kedvéért. Szóval a cselekmény végén a szereplők karakteridegen módon viselkednek, és valahogy nem jön át, hogy az eddig problémákat, hazugságokat átbeszélte volna egy házaspár is. Ja, és hogy a film nem a magyar valóságot mutatja be az is tuti. Nem hiszem el, hogy egy tanár, aki szabadidejében fordít is, és egy csőd szélén lévő könyvkiadó feje, ilyen körülmények között (puccos lakásban) tudna élni Magyarországon...
De ez már csak szőrszálhasogatás, ettől függetlenül tényleg egyszerű, ám kellemes kikapcsolódást tudott nyújtani a film. Nem váltja meg a világot, sőt a műfajon belül se lesz maradandó, viszont Valentin-napi mozizásra teljesen alkalmas.