látogató számláló

Az alapító (The Founder) - magyar előzetes + plakát

Szegény Michael Keaton feje azon a plakáton... Ha a megfelelő távolságból nézed, úgy néz ki, mintha behorpadt volna.


A Lucasfilm döntött Leia hercegnő további szerepléséről

Nem pótolják CGI segítségével.

Miközben a decemberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Carrie Fishert rajongók milliói gyászolják világszerte, a Star Wars-filmek alkotói már kénytelenek azon gondolkodni, hogyan folytatják, illetve zárják le mindannyiunk kedvenc hercegnőjének történetét.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - tv szpotok + plakát + képek

Akik követnek minket, azok már rájöhettek, hogy a(z egyik) vesszőparipám, hogy a Csörögi István-féle dalszövegeket szeretném hallani - és úgy értesültem, hogy mások is - a magyar szinkronban! Remélem, ezúttal sikerül átvenni a korábbi, sokak által ismert és szeretett műfordítást a rajzfilmből, nem úgy, mint A dzsungel könyve esetében.
A magyar előzetesek itt és itt tekinthetők meg.


Top 10: 2016 legjobb színésznői

A legszebbek és a legtehetségesebbek.

2016 legjobb filmjei után ismét egy teljesen szubjektív toplistát hoztam Nektek. Azt tudnotok kell, hogy az alább felsorolt színésznőket egyrészt az "eyecandy-értékük", másrészt a színészi tehetségük alapján rangsoroltam. Ezen felül a listát még három részre lehet bontani: 10-től 8-ig a reménységek szerepelnek, akik tavaly jók voltak, és talán a közeljövőbben jobbak is lehetnek, 7-től 4-ig a már befutott színésznők, akik között van olyan, aki tavaly is hozta a kötelező színvonalat, de korábban már láthattunk tőle jobb alakítást, illetve olyan is, aki kellemes meglepetést okozott. Végül a top 3-ba csak a legjobbak kerültek be, de nem is ragozom tovább, nézzétek meg!

top10_szinesznok_2016.png


Verdák 3. (Cars 3) - bővített teaser trailer + karaktervideók

Megérkezett a korábban bemutatott teaser trailer bővített változata, valamint egy-egy rövid videó három verdáról.


xXx: Újra akcióban (xXx: Return of Xander Cage) - plakátok

A magyar előzetesek itt és itt tekinthetők meg, a magyar hangok listája pedig itt.

xxx3_p16.png


Körök (Rings) - előzetesek + plakátok

A közkedvelt Kör sorozat újabb fejezetében Julia, a fiatal lány aggódni kezd barátja miatt, mivel a fiú egy sötét szubkultúrába keveredik, amely egy rejtélyes videokazetta körül alakult ki. A kazettán van egy film, amit ha valaki megnéz, az állítólag hét nappal később meghal. Julia feláldozza magát, hogy megmentse szerelmét, ám eközben szörnyű felfedezésre bukkan: van egy film a filmen belül, amit eddig még senki sem vett észre...

Hazai bemutató: 2017. február 2.


Lego Batman - A film (The Lego Batman Movie) - karakterplakátok

Az előző karakterplakátok itt tekinthetők meg, a magyar előzetes pedig itt.

lego_batman_movie_p12.png


Monster Trucks - plakátok

A magyar előzetest itt találod.

monster_trucks_p4.png


Így varázsolták Tarkint a Zsivány Egyesbe

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet c. filmben mennyire lett hiteles a CGI segítségével létrehozott Tarkin kormányzó (az 1994-ben elhunyt Peter Cushing) és Leia hercegnő (a 19 éves Carrie Fisher). Hallottam olyan véleményt, hogy 100%-ig élethűek voltak, cseppet sem látszott rajtuk, hogy számítógépes grafika, a technológia már készen áll arra, hogy elvegye a maszkmesterek munkáját stb., de ezeknek az álláspontoknak a szöges ellentétét is olvashatjuk szerte a világhálón.

tarkin_04.png


Dunkirk - magyar előzetes + plakát

A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük.
Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót – és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.
Film a menekülésről, a káoszról, a háborúról és a túlélésről…

A világ egyik legsikeresebb filmkészítője, A sötét lovag-trilógia, az Eredet és a Csillagok között rendezője, Christopher Nolan saját forgatókönyvéből, IMAX-kamerákkal, óriási költségvetéssel, az eredeti helyszíneken, számos egykori eredeti hajó és repülőgép teljes rekonstrukciójával és bevetésével készítette el különleges háborús eposzát.

Hazai bemutató: 2017. július.


17 kép a 2017-es év 17 filmjéből

Az Entertainment Weekly aktuális számában rengeteg közelgő produkcióba nyújtanak exkluzív bepillantást. Ezek közül nemrég mindenki számára elérhetővé tettek 17 képet. Íme:


Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049) - magyar előzetes

Képek a filmből itt.


Top 10: 2016 legjobb filmjei

Lassan a hátunk mögött hagyjuk az idei évet, így arra gondoltam, hogy összeállítok egy toplistát az idei év legjobb filmjeiről. Bár a múltkor már feszegettem a témát, hogy az idei filmtermés nem volt valami maradandó, de miközben próbáltam összeszedni az általam legjobbnak ítélt darabokat, egyre inkább rájöttem, hogy azért 2016-ban is születtek emlékezetes alkotások. Persze ez egy szubjektív összeállítás, nekem az alábbi filmek okoztak maradandó élményeket. Remélem, Nektek is megannyi filmes élményben volt részetek, mint nekem. Nem is húznom tovább az időt, íme az én top 10-es listám.


Logan - plakát

Tervezett hazai bemutató: 2017. március 2.

logan_p3.png


Utazók (Passengers) - plakátok

A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg, a magyar tv szpot pedig itt.

passengers_p6.png


Alien: Covenant - magyar előzetes

A galaxis egy távol bolygója felé tartó űrhajó, a Covenant legénysége felfedez egy csodás bolygót, egy eddig ismeretlen Paradicsomot. Ám az új világ igazából sötét és veszélyes – egyetlen lakója a szintetikus David (Michael Fassbender), a szomorú végű Prometheus-expedíció utolsó túlélője.

Tervezett hazai bemutató: 2017. május 18.


John Wick: 2. felvonás (John Wick: Chapter Two) - trailer + plakát + banner

Az előző trailer magyar változata ide kattintva tekinthető meg.


Gru 3 (Despicable Me 3) - magyar előzetes + plakátok

Az előzetest már láthattátok nálunk, de a különösen érdekfeszítő teaser plakátok eddig kimaradtak, így ezt most muszáj pótolnunk!


Kritika: Assassin's Creed

Asszaszinok a Templomosok ellen.

Idén játékadaptációkból sem volt hiány. Gondoljunk csak vissza, volt itt Angry Birds-film, Warcraft, sőt a PlayStation egyik exkluzív játéka, a Ratchet és Clank is idén mutatkozott be a nagyvásznon. Az év végén pedig megkaptuk az Assassin’s Creed-játéksorozat adaptációját is. Utoljára Ubisoft-játékból 2010-ben láttunk feldolgozást, ez volt a Perzsia hercege: Az idő homokja, ami szerintem rettentő rossz volt és egyáltalán nem volt méltó a játéksorozathoz. Szóval volt miből okulniuk a Ubisoftnál és úgy tűnt, hogy az Assassin’s Creed-film esetében megpróbálják a legtöbbet kihozni magukból ahhoz, hogy méltó adaptációja legyen a frnchise-nak. Sőt az alapötletük az volt, hogy nem a játék valamelyik részét dolgozzák fel, hanem egy külön sztorit találtak ki a filmhez, hogy nagyobb szabadsága legyen a forgatókönyvíróknak. A játékrajongók most biztos szomorkodnak, hogy egyik kedvenc irányítható főhősüket se láthatják a vásznon, és bár én is nem egy Assassin’s Creed-játékkal játszottam, nekem ez nem okozott semmiféle gondot.

assassinscreed_pic06.png


Vén rókák (Going in Style) - magyar előzetes + plakát

Zach Braff, a Dokik c. sorozat főszereplőjének legújabb rendezése Martin Brest 1979-es azonos című filmjének (itthon Öreg rókák, nem vén rókák) újragondolása, amelyben három idős úr (Morgan Freeman, Michael Caine, Alan Arkin), miután a bank lenyúlta a nyugdíjalapjukat, bankrablásra adja a fejét...


Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049) - képek

Az első előzetes (ami ide kattintva tekinthető meg) után az Entertainment Weekly hozott néhány exkluzív képet a Szárnyas fejvadász folytatásából, valamint a magazin következő számának címlapjára is a Szárnyas fejvadász 2049 került.

br2049_ew_01.png


Alien: Covenant - red band trailer + képek

Az elmúlt napokban az Alien-filmek hivatalos Facebook oldalán új fényképekkel és hozzájuk egy-egy magyarázat nélkül számsort mellékelve húzták az agyunkat, de ma végre megérkezett, amire vártunk: az első előzetes!


Széttörve (Split) - a magyar hangok

M. Night Shyamalan új filmjében a James McAvoy alakította főszereplőben nem kevesebb, mint 24 különböző személyiség lakozik. Talán nem meglepetés, hogy ki kapta a feladatot, hogy a magyar változatban átadja nekünk mindezt.


The Emoji Movie - karakterplakátok

Az első előzetes (kétféle változatban) ide kattintva tekinthető meg.

emoji_movie_p1.png


süti beállítások módosítása