látogató számláló

Új Disney és Pixar produkciók a közeljövőben

A Marvel Studios által az éjszaka során leleplezett címekről itt, a Lucasfilm újonnan bejelentett bemutatóiról pedig itt olvashattok. disney-pixar_1000.png


Howard - trailer + plakát

Tőle kapta egy hableány a hangját, és egy szörnyeteg a lelkét.

Howard Ashman dalszövegíró és Alan Menken zeneszerző kétségtelenül hozzájárult az 1989-től 1999-ig tartó ún. Disney-reneszánsz létrejöttéhez és sikeréhez, hiszen olyan Disney-produkciók betétdalait és zenei világát köszönhetjük nekik, mint A kis hableány, A Szépség és a Szörnyeteg és az Aladdin. A Disney égiszén kívül pedig az 1979-es Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater és a Rémségek kicsiny boltja c. 1982-es színpadi musical, valamint az utóbbiból készült 1986-os film fűződik a nevükhöz. howard_maxresdefault.png

Ashmant a négy említett filmért összesen hat Oscar-díjra jelölték, amelyből kettőt meg is nyert, ám a másodikat sajnos csak a halála után, ugyanis 1991-ben, A Szépség és a Szörnyeteg és az Aladdin munkálatai alatt elhunyt. Mindössze 40 éves volt.

Róla szól a Howard c. dokumentumfilm, amely 2020. augusztus 7-től lesz elérhető a Disney+ kínálatában.


Ezekkel a címekkel indul a Disney+

A Disney közzétette, hogy mely filmek/sorozatok/műsorok lesznek megtalálhatók első körben az Egyesült Államokban november 12-én induló streaming-szolgáltatásukban. A videóban - akárcsak az alatta levő listában - évszám szerinti sorrendben kerülnek bemutatásra az alkotások, amelyekből egy-egy részletet is mutatnak.


Pro Video: 2017. augusztusi megjelenések

Íme a Pro Video augusztusi DVD/Blu-ray kínálata.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - a magyar hangok

Számomra az egyik legfontosabb kérdés a szinkronnal kapcsolatban az volt, hogy Csörögi István 1991-es magyar dalszövegei fel lesznek-e használva a film magyar változatában. A válasz erre is kiderül az alábbiakban.
Kritikánk a filmről itt olvasható.


Kritika: A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast)

A szépség belülről fakad.

A Disney legújabb élőszereplős adaptációja A Szépség és a Szörnyeteg lett. Szerintem nem túlzok, hogy ha azt mondom, hogy a világnak nem hiányzott még egy feldolgozás ebből a műből, hiszen rengeteg formában láthattuk már: élőszereplős filmként, rajzfilmként, sorozatként, tévéfilmként stb. De mivel a pénz nagy úr (és ez látható is: a klasszikus rajzfilmek élőszereplős feldolgozásai szó szerint kasszát robbantanak), és a Disney gyakorlatilag kiszállt a nagy költségvetésű filmek finanszírozásából (mármint azokból, ami nem Marvel, nem Lucasfilm, nem rajzfilmek élőszereplős feldolgozása és mondjuk nem A Karib-tenger kalózai sorozat darabja), mondván: a többi bukta volt (lásd a Holnapolisz estetét), így teljesen korrekt gazdasági hozzáállás, hogy abból csinálnak többet, ami bejön a népnek. És mint tudjuk, A Szépség és a Szörnyeteg után is rengeteg korábbi rajzfilmjük élőszereplős feldolgozására lehet számítani.

szepseg2017_620.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - magyar plakátok

A magyar hangok listája csütörtökön érkezik, magyar előzeteseket itt, itt és itt találsz, további plakátokat pedig itt. Kritikánk a filmről ide kattintva olvasható.

szepseg2017_hun_p3_1.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - "Belle" filmrészlet

Bonjour! A legújabb magyar előzetes és az új magyar plakátok ide kattintva tekinthetők meg.


Az első filmrészlet A Szépség és a Szörnyetegből

...mármint leszámítva az előzetesekben látható részleteket.
Luke Evans az ABC csatorna Good Morning America című műsorának vendége volt, ahol mutattak egy korábban nem látott, igen rövid részletet a filmből, amelyben Evans és Josh Gad a Gaston c. dalt adja elő.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - 3. magyar előzetes + plakátok

A szépség és a szörnyeteg Belle varázslatos utazásának története; az eszes, gyönyörű és független ifjú hölgyet kastélyába zárja egy szörnyeteg. Félelmeit leküzdve a lány összebarátkozik új, kényszerű otthona elvarázsolt személyzetével és végül képes lesz arra is, hogy meglássa a gyöngéd, érző szívű herceget a szörnyeteg rettentő külleme mögött.

A szépség és a szörnyeteg a Disney animációs klasszikusának élőszereplős adaptációja, amelyben a régi nóták új köntösben szállnak a mai közönségnek, megőrizvén az eredeti kísérőzenét, miközben új dalok is felcsendülnek.

Hazai bemutató: 2017. március 23.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - plakátok

Az eredeti nyelvű végső előzetes ide kattintva nézhető meg, az azt megelőző trailer magyar verziója pedig itt.

beauty_and_the_beast_p29.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - karakterplakátok

Újabb karakterplakátok érkeztek A Szépség és a Szörnyeteg című filmhez. A film végső előzetesét itt tekintheted meg, a többi mozgó- és állóképes anyagot pedig itt.

beauty_and_the_beast_p21.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - végső trailer + plakátok + mozgó plakátok

Megérkezett a hazai mozikban március 23-án bemutatandó A Szépség és a Szörnyeteg utolsó előzetese, alatta pedig két új plakátot, valamint mozgó karakterplakátokat is láthattok. (A karakterplakátok állóképes változatai ide kattintva tekinthetők meg.)


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - plakátok

A korábbi plakát, melyen szintén voltak emberi alakban látható szereplők, ide kattintva tekinthető meg néhány kép és tv szpot kíséretében, a magyar előzetesek pedig itt és itt
(Csörögi István dalszövegei fel lesznek használva a magyar változatban, tisztelt Szinkronstúdió?)

beauty_and_the_beast_p6.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - tv szpotok + plakát + képek

Akik követnek minket, azok már rájöhettek, hogy a(z egyik) vesszőparipám, hogy a Csörögi István-féle dalszövegeket szeretném hallani - és úgy értesültem, hogy mások is - a magyar szinkronban! Remélem, ezúttal sikerül átvenni a korábbi, sokak által ismert és szeretett műfordítást a rajzfilmből, nem úgy, mint A dzsungel könyve esetében.
A magyar előzetesek itt és itt tekinthetők meg.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - 2. magyar előzetes + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2017. március 23.


Élőszereplős Disney-mesék, amik biztosan jönnek

Ha minden jól megy...

Idén már láthattuk a Disney-től a Tim Burton-féle Alice Csodaországban folytatását (Alice Tükörországban), A dzsungel könyvét és az Elliott, a sárkányt, 2017 tavaszán pedig bemutatásra kerül A Szépség és a Szörnyeteg, amely az 1991-es animációs film élőszereplős feldolgozása lesz. (A legújabb magyar előzetest, amelyben már a szereplőket is láthatjuk és hallhatjuk, illetve a magyar plakátot ide kattintva nézhetitek meg.)

A filmben felcsendülnek a rajzfilmből már jól ismert dalok, visszatért Alan Menken zeneszerző, de a stáblistán olvasható Tim Rice dalszövegíró neve is, aki a színpadi musical készítésekor segített Menkennek új dalokat írni (Menken szerzőtársa, Howard Ashman ugyanis 1991-ben elhunyt), így elképzelhető, hogy a film a musicalből is vesz át dalokat. Ami biztos, hogy három új betétdalt is hallani fogunk, illetve a rajzfilmhez készült, de aztán fel nem használt dalszövegeket is újra elővették. (Ha lehet egy kívánságom, akkor az lenne, hogy a már ismert dalok kapják meg Csörögi István 1991-es műfordítását!)


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - trailer + plakát

Néhány infó, amit esetleg érdemes tudni a filmről, ide kattintva olvasható.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - plakát

Élő szereplőkkel, régi ismerősökkel, remek szereposztással és három új dallal tér vissza a vászonra A Szépség és a Szörnyeteg.
Az idén bemutatott A dzsungel könyve c. filmhez hasonlóan a tavasszal debütáló élőszereplős film átvesz dalokat az 1991-es animációs filmből, továbbá Alan Menken zeneszerzőt is sikerült visszacsábítani, aki nem csak az aláfestő zenét komponálta a rajzfilmhez (és teszi ezt most is), de a betétdalok muzsikáját is. Sajnos szerzőtársa és barátja, a dalszövegíró Howard Ashman már nem vehet részt a munkálatokban, ugyanis az Aladdin előkészítése közben elhunyt. Akkor Tim Rice segített befejezni a dalokat, majd újra együtt dolgozott Menkennel, amikor elkészítették A Szépség és a Szörnyeteg színpadi musical változatát, melyet Magyarországon is játszottak/játszanak. Mivel Tim Rice neve a film stáblistáján is szerepel, valószínű, hogy a musicalből is vesznek át dalokat.
A filmben továbbá hallhatunk majd olyan dalszövegeket is, melyek a rajzfilmhez készültek, de végül nem kerültek felhasználásra, Belle pedig új háttértörténetet kap.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - EW borító + képek

Az Entertainment Weekly exkluzív képeket hozott a jövőre érkező filmből. Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

batb_01.jpg


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - magyar plakát

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - teaser trailer

A Disney 1991-es rajzfilmjének élőszereplős feldolgozásában Belle-t Emma Watson, a szörnyeteget pedig Dan Stevens alakítja.
További szereplők: Luke Evans (Gaston), Ewan McGregor (Lumiere), Ian McKellen (Cogsworth), Emma Thompson (Mrs. Potts), Josh Gad (Le Fou), Stanley Tucci (Cadenza) és Kevin Kline (Maurice).
A zenét Alan Menken komponálja, akinek a rajzfilm zenéjét és betétdalait is köszönhetjük.

Tervezett hazai bemutató: 2017. március 16.


Emma Watson és a Szörnyeteg

Mint korábban már megírtuk, a Disney "élőszereplősíti" A Szépség és a Szörnyeteg c. 1991-es rajzfilmjüket, amelyet annak idején 6 Oscar-díjra jelöltek és ebből kettőt meg is kapott. A filmet az a Bill Condon rendezi, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Dreamgirls és az Alkonyat: Hajnalhasadás 1. és 2. része.
Emma Watson pedig nemrég a Facebookon jelentette be, hogy ő alakítja az egyik címszereplőt - nem nehéz kitalálni, hogy melyiket.
"A hatéves énem a plafonon van - a szívem majd' szétrobban. Itt az ideje énekleckéket venni." - írja közösségi oldalán.
A forgatókönyvért Stephen Chbosky (Bohém élet, Egy különc srác feljegyzései) és Evan Spiliotipoulos (Micimackó és a zelefánt, A kis hableány - A kezdet kezdete, Csingiling és az elveszett kincs, Herkules) felel.

emma_watson_620.jpg


Pro Video: 2014. decemberi megjelenések

Az év egyik legnagyobb sikere és legjobban várt megjelenése mellé egy szomorú hír is társul, melyről korábban már olvashattatok.


A Disney, a szépség és a szörnyeteg - megint

A Walt Disney nagyon belelendült a klasszikus rajzfilmjeinek élőszereplőssé alakításába. Magyarországon tegnap mutatták be a Demóna c. filmet, amely a Csipkerózsika negatív karakterére koncentrál. Jon Favreau (Vasember 1-2., Cowboyok és űrlények) készíti A dzsungel könyvét, Kenneth Branagh a Hamupipőke bemutatására készül, és - bár nem rajzfilm-adaptáció, de érdemes megemlíteni, hogy - a Disney készíti az Into the Woods c. mozifilmet, amely az azonos című nagy sikerű musical filmváltozata, melyben megjelenik többek között Csipkerózsika, Piroska, Aranyhaj és persze a hozzájuk tartozó szereplők. (Forgatási képeket már mutattunk.) Magyarországon Vadregény címmel mutatták be a musicalt 2014. áprilisában.
Ezen kívül Szörnyella de Frász mozit is akarnak. (Ismét eljátszhatná Glenn Close, bár úgysem őt fogják választani. Van valakinek jobb jelöltje? )


süti beállítások módosítása