látogató számláló

Kritika: Motorosok (The Bikeriders)

Ízirájder, öcsém!

Jeff Nichols forgatókönyvíró-rendező egy tehetséges független filmes, viszont új alkotásának méltatlanul hányattatott sorsa volt. Ám a Focus Features és a Universal megvásárolta a forgalmazás jogait, így a magyar mozikba is beroboghatott Johnny (Tom Hardy) és bandája. 
A film története Danny Lyon fotóriporter 1968-ban megjelent The Bikeriders című könyvét és annak elkészültét dolgozza fel. Igazából aki látta a Szelíd motorosok c. filmet, vagy a Marlon Brando főszereplésével készült A vad c. alkotást, az tulajdonképpen látta az összes motoros filmet. És ezzel Nichols is tisztában volt, ezért a filmjének a narratívája interjúkon ível át. 


Játék: nyerj páros belépőt a "Motorosok" c. film premier előtti vetítésére!

Voltak már szelídek, voltak már kemények, voltak már vadak. Ezúttal simán: MOTOROSOK.

Ezek a motorosok a 60-as években alapítják meg klubjukat „Vandálok” néven az amerikai Középnyugaton, Marlon Brando A vad című filmjének hatására. A klub kezdetben a chicagói kívülállók menedéke, ám Johnny (Tom Hardy) vezetésével egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és fokozatosan mélyebbre csúszik a bűnözés világába, veszélybe sodorva ezzel a motorosok eredeti életmódját. A fiatal Bennyben (Austin Butler) lassan kételyek ébrednek a bandában betöltött szerepével kapcsolatban…

A Motorosok című filmet most 5 szerencsés ember – partnerével együtt – premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.


Motorosok (The Bikeriders) - a magyar hangok

Voltak már szelídek, voltak már kemények, voltak már vadak. Ezúttal simán: MOTOROSOK.

Ezek a motorosok a 60-as években alapítják meg klubjukat „Vandálok” néven az amerikai Középnyugaton, Marlon Brando A vad című filmjének hatására. A klub kezdetben a chicagói kívülállók menedéke, ám Johnny (Tom Hardy) vezetésével egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és fokozatosan mélyebbre csúszik a bűnözés világába, veszélybe sodorva ezzel a motorosok eredeti életmódját. A fiatal Bennyben (Austin Butler) lassan kételyek ébrednek a bandában betöltött szerepével kapcsolatban…


Nyúl Péter 2. - Nyúlcipő (Peter Rabbit 2: The Runaway) - a magyar hangok

A nagyszájú, kalandra éhes és különlegesen jó fej nyúl történetének moziváltozata elképesztően népszerűvé vált az egész világon. A CGI-animált nagyfülűek és az élő szereplők kombinálásával készített családi vígjáték természetesen nem érhetett véget az első résszel: Nyúl Péter és barátai visszatérnek, és visszatér velük Bea, a bájos kétlábú (Rose Byrne) valamint vőlegénye (Domhnall Gleeson) is.
De a boldog brit vidéket ezúttal lecseréli a nagyváros zaja, ahol semmi sem olyan békés, mint egy ötórai tea: ahova Péter és rokonsága beteszi a tappancsát, ott biztos a felfordulás...


Mortal Kombat - a magyar hangok

Van, aki abból él, hogy bírja, ha ütik. Cole Young (Lewis Tan) ilyen. Pénzért bunyózik, és többnyire veszít. Nem tudja, hogy mennyivel többre hivatott, és milyen sok múlik rajta. Pedig csak el kellene gondolkodnia különös, sárány alakú anyajegyén…
A Külső Világ császára elküldte legjobb harcosát, Sub-Zerót, hogy legyőzze a Földi Birodalom harcosait. Már kilenc bajnokságon győztek: ha tizedszer is diadalmaskodnak, akkor birodalmukhoz csatolhatják a legyőzött világot. És megindul az ostrom.
Cole nem nagyon érti, mi történik vele. Csak azt látja, hogy furcsábbnál furcsább vidékekre vetődik, egyre különösebb erejű, hatalmú és humorú harcosokkal találja szemben magát, és küzdenie kell. De most elképesztő tétje van a meccsnek… az egész világ.

Minden idők egyik legnépszerűbb játéka, valamint a belőle készült filmek és képregények igazi kultuszt teremtettek a látványos, vad kézitusák, a különleges képességű harcosok és különleges fegyvereik köré. James Wan producer már bebizonyította, hogy minden arannyá válik a kezében.
Ezúttal véres arany lesz az!
Get over here! – Gyere csak ide!


Volt egyszer egy... Hollywood (Once Upon a Time in Hollywood) - a magyar hangok

1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában.
Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is...  

Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino rendez: 9. filmje hihetetlen sztárszereposztással készül, és ismét különleges, véres és gyilkos humorú.


Volt egyszer egy... Hollywood (Once Upon a Time in Hollywood) - 2. magyar előzetes

1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában.
Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is...  

Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino rendez: 9. filmje hihetetlen sztárszereposztással készül, és ismét különleges, véres és gyilkos humorú.

Hazai bemutató: 2019. augusztus 8.voltegyszeregy_hw_maxresdefault.png


Volt egyszer egy... Hollywood (Once Upon a Time in Hollywood) - magyar előzetes + plakátok

1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában.
Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is...

Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino rendez: 9. filmje hihetetlen sztárszereposztással készül, és ismét különleges, véres és gyilkos humorú.

Hazai bemutató: 2019. augusztus 8.voltegyszeregyhollywood_720.png


süti beállítások módosítása