A Terminátor másképp öregszik
Újabb adalékkal szolgált James Cameron, miért játszhatja hitelesen a 67 éves Arnold Schwarzenegger a Terminátort a sorozat következő részében. (A filmet nem Cameron rendezi, de kreatív tanácsadóként részt vesz az elkészítésében.)
James Cameron mégis besegít az új Terminátor-trilógiába
Az első két Terminátor-film kultikus rendezője, James Cameron elárulta, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégis részt vesz az új trilógia elkészítésében, afféle tanácsadóként.
Visszajött!
Tegnap megkezdődött a Terminator: Genesis forgatása. Alább egy képet láthattok a csapóról, melyen a "R.I.P. Sarah" felirat nem Sarah Connornak szól, hanem Sarah Elizabeth Jones-nak, aki second camera assistantként működött közre a Midnight Rider c. film forgatásán, ahol 27 évesen vonatbalesetben hunyt el egy jelenet felvétele közben. (A Terminátor stábján kívül gyakorlatilag egész Hollywood emléket állít neki. Ezekből a Slates for Sarah Facebook oldalon tudtok szemezgetni.)
A második képen pedig Arnoldot láthatjátok, 11 év után ismét a T-800 bőrében. (Értitek, "bőrében"!)
A történetről nem tudunk sokat, csupán annyit, hogy ugrálni fognak az időben, ezáltal megismerhetjük Sarah Connor (Emilia Clarke) fiatalkori éveit és szüleit, látogatást teszünk az '50-es években, de John Connor (Jason Clarke) és Kyle Reese (Jai Courtney) is megjelenik. Tehát a film egyszerre lesz előzményfilm, folytatás és reboot, megnyitva ezzel egy új trilógiát. Iparkodniuk kell, mert 2019-től újra James Cameron kezében lesznek a jogok, akinek egyébként tetszik a Terminator: Genesis ötlete.
És bár nem könnyű észrevenni, Arnie is öregedett, ám ezt a filmben azzal magyarázzák, hogy élő szövet van azon a bizonyos fémvázon, ezért az emberekhez hasonlóan a címszereplő bőre is öregszik, még ha nem is olyan gyorsan, mint az embereké. (Csak szerintem gyenge ez a magyarázat?)
Schwarzenegger már gyúr a Terminátor 5-re
Bár elmúlt már 66, Arnold Schwarzenegger csúcsformában van, és napi két órát tölt az edzőteremben, hogy fitt legyen, mire pár hét múlva kezdődik a Terminator: Genesis forgatása.
Ekkora kárt csinált a Terminátor
Már több mint húsz éves a Terminátor 2 - Az ítélet napja, de ma sem tudunk betelni vele. Ebben komoly szerepet játszik az a tény is, hogy szinte mindent fölrobbantottak benne a helikoptertől tucatnyi rendőrautón át az irodaházig, az atomháború víziójáról nem is beszélve.
Avatar 4DX
Minden idők legsikeresebb filmje, az Avatar továbbra is a csúcson. James Cameron mesterműve bemutatója idején a 3D műfaj első átütő erejű sikere volt. Most a Na’vik világa 4DX-ben is megelevenedik: a Westend moziban működő különleges vetítőteremben a 3D képet további élményekkel kombinálják: mozgással, szagokkal és sok más hatással, így a néző valóban úgy érezheti, hogy körülötte és vele történnek a fantasztikus kalandok. Eközben a rendező már a folytatás jövő októberi forgatását készíti elő. Még három Avatar-epizód fog készülni, a következőt talán Új-Zélandon forgatják majd.
Gravitáció és Avatar
A Gravitáció (Gravity, már a mozikban) velencei premierje óta mindig mint komoly Oscar-esélyes kerül szóba, de már megkapta a legnagyobb díjat: a világ legsikeresebb filmkészítője, James Cameron dicséri, ahol csak tudja: az Avatar rendezője szerint nem készült még ilyen jó, ennyire átélhető film az űrről.
Terminátor 2. - A T-800 életre keltése
Bármennyiszer meg tudom nézni ezeket a felvételeket, mert mindig le tud nyűgözni.
Pi élete: 11 Oscar-jelölés!
A Pi élete történetét már eddig is csodák szegélyezték, és úgy látszik, a fantasztikus meglepetéseknek nem akar vége szakadni. Ang Lee lenyűgöző, bölcs és izgalmas rendezését a tegnapi bejelentés szerint 11 (!) Oscar®-díjra jelölték...
InterCom: 2012. októberi borítómustra
Az októberi megjelenési listát ide kattintva találjátok, a bejegyzésben pedig a hozzájuk kapcsolódó borítókat.
InterCom: 2012. októberi megjelenések
Októberben elérhetővé válik Jonah Hill és Channing Tatum főszereplésével készült fergeteges vígjáték, a 21 Jump Street – A kopasz osztag; Will Smith és Josh Brolin közös filmje, a Men In Black – Sötét zsaruk 3, amely DVD, BD-n, 3D BD és díszdobozos (Worm Gift Box) formátumban lesz elérhető, emellett a korábbi a filmekkel kiegészülve DVD és BD pakkban is kapható lesz. Október 10-én visszajön a Terminátor, ezúttal fémdobozos Blu-ray kiadás formájában, október 17-én pedig érkezik Ridley Scott zseniális alkotása, a Prometheus, amely 3D BD-n, BD-n és DVD-n is megjelenik.
3D Blu-rayen októberben olyan fantasztikus filmek jelennek meg, mint a Will Smith főszereplésével készült Én, a robot és James Cameron világsikere, az Avatar.
Cirque du Soleil: Egy világ választ el - magyar előzetes
James Cameron bemutatja Andrew Adamson filmjét: Cirque du Soleil: Egy világ választ el. Hamarosan a mozikban, 3D-ben!
Titanic minden mennyiségben!
James Cameron ismét kitesz magáért, hiszen a Titanic katasztrófájának 100. évfordulója alkalmából a mozikban bemutatott 3D-s változat után természetesen a házimozizókra is gondolt.
Avatar 2., 3. & 4.
Különleges hírt tett közzé – vagy árult el véletlenül – kedden Sigourney Weaver a Showbiz411 nevű filmes honlapon. Azt nyilatkozta, hogy James Cameron és csapata ősszel forgatni kezdi az Avatar folytatását – és rögtön három részt készítenek el.
A Titanic Blu-rayen
A Titanic minden idők egyik legsikeresebb filmje: 1997-es bemutatója után 11 Oscar-díjjal és hozzávetőlegesen kétmilliárd dolláros bevétellel bizonyította kivételességét, majd idén, a hajó katasztrófájának századik évfordulóján a mozikba került 3D változata újra szenzációvá vált. De a sikerek hosszú sora még nem ért véget.
Titanic SUPER 3D
nézd meg a Titanicot úgy, ahogy még sosem láttad! a felújításban közreműködött George Lucas, J.J. Abrams és Michael Bay.
Kate Winslet pirul
A világ mozirajongói izgatottan készülnek a viszontlátásra, a résztvevők viszont zavarba jönnek tőle. James Cameron lelkesedésének és elszánt munkájának köszönhetően 3D-ben tér vissza a mozikba, és ez azt jelenti, hogy azóta világsztárrá vált színészeinek is szembe kell nézniük egykori önmagukkal.
A Titanic újra úton!
Kedd este a Royal Albert Hall – London egyik legszebb, legelegánsabb neoklasszicista kastélymúzeuma – igazán királyi eseménynek adott otthont: a Titanic új, 3D-s bemutatójának.
A Titanic és a dal
A Titanic újabb diadalmas útra készül: James Cameron fantasztikus sikerű filmje egy több éves, gondos digitális átalakító-munka eredményeképpen 3D-ben fut be a világ mozijaiba. És ez nemcsak a mozinézőknek jó.
Hanem például Celine Dion-nak, a film örökzölddé vált slágere előadójának.
100 éves John Carter
100 éves a sci-fi alapmű, amely a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette.
A Titanic mélységei
James Cameron, aki a legtöbbet tette azért, hogy a mozik három dimenzióssá váljanak, mostanáig igen kritikusan beszélt a hagyományosból 3D-re alakított filmekről. Pedig az elmúlt években ő is egy ilyen ügyön dolgozott. Saját 97-es szuperprodukcióját, a 11 Oscar-díjjal megkoronázott Titanic-ot formálta át – és február 14-én végre meg is mutatta a világnak, milyen a 3D, ha ő csinálja.
Sam Worthington Matt Damonnak köszönheti karrierjét
Az életben sokszor csak egyetlen pillanaton múlik a siker.
Titanic 3D - trailer
James Cameron bevezetőjével: klikk!
Schwarzenegger lenyomta Bruce Willist
A rendező Justin Lin a Drágán add az életed ötödik része helyett inkább az új Terminátor-filmet forgatja le az ex-kormányzóval.
Spielgerg és Tintin először a Comic Conon
A fantasztikus filmek és képregények rajongóinak Mekkája San Diegóban van, a zarándoklat ideje pedig negyven éve július végére esik. Idén július 21. és 24. között rendezik meg a Comic Con találkozót, ahol a műfaj összes újdonságával megismerkedhet az a körülbelül 130 000 szerencsés fanatikus, akinek jut jegy.