látogató számláló

Boszorkányok (The Witches) - magyar előzetes + plakát

Boszorkányok pedig vannak! Szerencsére!
Egy elárvult kisfiú kénytelen a távoli vidéken élő nagymamájához (Octavia Spencer) költözni – és együtt ismerkednek össze néhány nagy elegáns, különleges, és megtévesztően kedves nővel: akikről hamar kiderül, hogy boszorkányok.
Amikor pedig a nagyi menteni próbálja az unokáját, pont arra a helyre keverednek, ahol a Legfőbb Boszorkány (Anne Hathaway) összegyűjtötte az összes kolléganőjét, mert van egy szörnyű terve. Mit tehet egy eszes kissrác, ha rengeteg boszorkány közé keveredik? Hősünknek fogalma sincs: de megpróbálja feltalálni magát.
A mozgalmas és ötletes történetet igazi angol humor szövi át.

A legszellemesebb angol furamese író, a Charlie és a csokigyár, a Matilda, A barátságos óriás vagy A fantasztikus Róka úr eredetijének kiagyalója írta a Boszorkányok alapját is, amelyből az Oscar-díjas Robert Zemeckis, a Vissza a jövőbe-trilógia és a Forrest Gump rendezője készített sztárparádés filmet.
A főszerepben a boszorkányos szépségű Anne Hathaway!

Tervezett hazai bemutató: 2020. november 5.  the_witches_2020_720.png


Mank - feliratos teaser

Herman J. Mankiewicz (Gary Oldman), a cinikus társadalomkritikus és alkoholista forgatókönyvíró új megvilágításba helyezi az 1930-as évek Hollywoodját, miközben igyekszik befejezni Orson Welles (Tom Burke) Aranypolgárának forgatókönyvét.

Főszerepben az Oscar-díjas Gary Oldman, Amanda Seyfried, Tuppence Middleton, Lily Collins, Tom Burke és Tom Pelphrey. Rendezte David Fincher.

Premier: 2020. december 4. mank_720.png


The Addams Family 2 - beharangozó + plakátok

Egy folytatás. Milyen eredeti.

A tervek szerint jövő októberben érkezik a mozikba a 2019-es Addams Family - A galád család c. animációs film folytatása. Íme az első kedvcsináló és a poszterek. addams_family_2_maxresdefault.png


Post Mortem - előzetes

Az első világháború véget ért. A spanyolnátha járvány lecsendesedett.
De sok halott temetetlenül maradt, és ők a mi világunkban rekedtek. És egyre dühösebbek, amiért nem találnak nyugalmat.
1918 fagyos telén Tomás (Klem Viktor) a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfölötti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk. De veszélyes terepen jár: minden rossz mozdulat egy új, az előzőnél is vadabb támadást vált ki.
A kísértetek nem akarnak békében élni az élőkkel.

Az első igazi magyar horror egy különleges korban, különleges helyszínen játszódik, és elképesztő vizuális effektusokkal, valamint mindig új fordulatot tartogató forgatókönyvvel rémíti és lepi meg nézőit.

Bergendy Péter (A vizsga, Trezor) új filmjének országos bemutatója 2021. januárjában 2021. október 28-án esedékes. post_mortem_720.png


Elhalasztották a Jurassic World: Világuralom bemutatóját, viszont megérkezett az első poszter

Ahogy azt már megírtuk a Jurassic World-trilógiát lezáró Jurassic World: Világuralom bemutatóját 2021. június 11-ről 2022. június 10-re halasztotta a stúdió. Cserébe viszont kaptunk egy posztert a filmhez. (A plakát után Colin Trevorrow író-rendező tweetje is megtekinthető.) jw3_poster_1080.png

A hazai bemutató új dátuma 2022. június 9.


Kutyák és macskák 3. - A mancs parancs (Cats & Dogs 3: Paws Unite) - magyar előzetes

A kutyák és macskák között teljes a béke. Jól képzett különleges ügynökeik titkos támaszpontjaikról ellenőrzik, hogy ne legyen olyan vadmacska vagy szédült eb, amelyik megzavarja az évszázados háborút követő törékeny nyugalmat.
De amikor egy rejtélyes főgonosz különlegesen rafinált tervével mégis egymásnak ugrasztja őket, tehetetlenek: csak egy lusta blöki és egy tériszonyos házicica marad, aki megkeresheti a titokzatos Pablót, a félelmetes, világuralomra törő kakadut. Ráadásul nemcsak a főgonosz hollétét kell kiszagolniuk, hanem a saját, tizenéves gazdáik problémáit is nekik kell megoldaniuk.

A nagysikerű filmek harmadik részében ismét beszélő kutyák és macskák csinálnak furcsa, vicces és különleges dolgokat – úgy, hogy a gazdáiknak fogalma sincs semmiről!
Játékos, szellemes és szőrös vígjáték állatbarátoknak, állatoknak és általában az egész családnak.

Tervezett hazai bemutató: 2020. november 12. 2020. december 11. kutyak_es_macskak_3_maxresdefault.png


Free Guy - 2. trailer + plakát

A Twentieth Century Fox nagyszabású kaland-vígjátékában egy banki alkalmazott rádöbben, hogy valójában háttérszereplő egy nyílt világú videojátékban. Úgy dönt, kezébe veszi az irányítást és ő maga lesz saját története főhőse – ő lesz az a fickó, aki e korlátokat nem ismerő terepen kiigazodva megmenti a világot, de a maga módján… amíg még nem késő.

A korábbi előzetes magyar változata itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2020. december 10. 2021. free_guy_maxresdefault.png


Monster Hunter - Szörnybirodalom (Monster Hunter) - kedvcsináló

A koronavírus-járvány első hulláma előtt még idén szeptemberre tervezték Paul W.S. Anderson (A Kaptár, Halálhajó, Mortal Kombat) új filmjének bemutatóját, de végül 2021. április 23-ra halasztották.
Ám úgy tűnik, hogy miközben a stúdiók jelenleg is sorra halasztják el a filmjeiket, és ürítik ki a 2020-as bemutatónaptárat, a Sony szembemegy a "trenddel", ugyanis most már korábbi, egészen pontosan idén decemberi (bár ennél jobban nem konkretizált) időponttal reklámozzák a filmet. monster_hunter_1000.png

Íme a Monster Hunter első kedvcsinálója, ami a Comic Con Russia keretében debütált.


Total Recall – Az emlékmás – A 30. évforduló alkalmából újra a moziban!

A XXI. század végén járunk, 2084-et írunk. Doug Quaidet olyan különleges eljárásnak vetik alá, amivel a férfi emlékeit teljesen összekuszálják. Így akarják megakadályozni, hogy emlékezzen arra, amire szerintük nem kellene. Egy napon azonban Quaid mégis ráébred arra, ki is ő valójában. Ez a felismerés pedig arra készteti, hogy a Marsra utazzon, és ott felvegye a harcot egy kíméletlen gengszterrel, aki romba döntötte életét. A bolygóra érve azonnal feltűnik neki, hogy a bűnöző is felkészült már az érkezésére. Quaidnek rá kell jönnie arra, hogy senkiben sem bízhat, mert szinte mindenki az életére tör. Menekülnie kéne, de a bosszú visszatartja, és felveszi a harcot a kegyetlen gonosztevővel...

Október 15-től kizárólag a Corvin Mozi műsorán, az eredeti magyar szinkronnal! total_recall_1000_2.png


InterCom: tervezett hazai mozibemutatók a közeljövőben

A Warner Bros. és a Sony Pictures filmjeinek (valamint bizonyos magyar filmek) hazai forgalmazójának tervei a következő hónapokra – amelyek egy átlagos évben sem lennének kőbe vésve, most meg aztán...


The Witches - trailerek + plakátok

Robert Zemeckis legújabb rendezését – ami Roald Dahl 1983-as regényén alapszik, melyből az 1990-ben bemutatott Boszorkányok c. film is készült – eredetileg világszerte a mozikban mutatták volna be idén ősszel, de a Warner végül úgy döntött, hogy a The Witches inkább rögtön az HBO Max kínálatában debütáljon. Legalábbis az Egyesült Államokban: a világ több országában ugyanis bemutatják a filmszínházak, így nálunk is. A hazai premier 2020. november 5-én esedékes. witches_2020_1000_3.png

The Witches forgatókönyvét Robert Zemeckis, Kenya Barris és Guillermo del Toro írta az 1990-es film és persze Dahl műve alapján. A producerek közt Alfonso Cuarón is megtalálható, a főbb szerepekben pedig Anne Hathaway, Octavia Spencer és Stanley Tucci látható.


The Mandalorian - 2. évad - plakát

A 2. évad előzetese itt tekinthető meg.


David Copperfield rendkívüli élete (The Personal History of David Copperfield) - szinkronizált + feliratos előzetes + plakát

Ki tudná jobban elmesélni David Copperfield saját, kalandokkal teli élettörténetét, mint maga a főhős? Kisfiúként gondtalan életet él, amíg özvegy édesanyja férjhez nem megy a gonosz és kegyetlen Murdstone úrhoz. Mostohaapja elküldi saját gyárába dolgozni, de anyja halála után megszökik és Londonból Doverbe gyalogolva jut el utolsó élő rokonához, a gazdag nagynénihez és annak hóbortos bérlőjéhez. Némi nehézség árán, de a néni védőszárnya alá kerül és ebben a házban nő fel az ifjú David. Élete szereplői és hóbortos történeteik formálják úriemberré és valódi íróvá David Copperfieldet.

Tervezett hazai bemutató: 2020. december 10. david_copperfield_rendkivuli_elete_1000.png


Borat Subsequent Moviefilm - trailer + plakát

Teljes címén: Borat Subsequent Moviefilm: Delivery of Prodigious Bribe to American Regime for Make Benefit Once Glorious Nation of Kazakhstanborat2_maxresdefault.png

A film október 23-tól található meg az Amazon Prime Video kínálatában.


Új fejezet a hazai házimozis forgalmazásban: összefog a Pro Video és a Gamma Home Entertainment

Ismét megjelennek itthon a nagy hollywoodi stúdiók filmjei, amelyről a GHE (a Bontonfilm korábbi hazai képviselője) és PV együtt gondoskodik.


A Bly-udvarház szelleme (The Haunting of Bly Manor) - karakterplakátok

A sorozat szinkronizált előzetesei itt és itt tekinthetők meg.


A Bly-udvarház szelleme (The Haunting of Bly Manor) - szinkronizált + feliratos előzetes

Nem minden halott hagyja el végleg e világot. Gótikus románc A Hill-ház szelleme alkotójától, amiben egy au pair dermesztő titkok mélyére ás.

Premier: 2020. október 9. the_haunting_of_bly_manor_720_2.png


A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) - 2. feliratos előzetes

Az 1968-as, békésnek induló demokrata konvenció a rendőrséggel és a nemzeti gárdával való erőszakos zavargásba fordult. A tiltakozás szervezőit – köztük Abbie Hoffmant, Jerry Rubint, Tom Haydent és Bobby Seale-t – felkelésre való összeesküvéssel vádolták, és az ezt követő tárgyalás a történelem egyik legismertebb esete volt.

Írta és rendezte az Oscar-díjas Aaron Sorkin, szereplők Sacha Baron Cohen, Joseph Gordon-Levitt, Frank Langella, Eddie Redmayne, Mark Rylance, Jeremy Strong, Yahya Abdul-Mateen II, Michael Keaton, John Carroll Lynch és Alex Sharp.

Premier: 2020. október 16. chicago_7_720.png


Croodék: Egy új kor (The Croods: A New Age) - magyar előzetes + plakát

Egy augusztusi bejegyzésemben azt a megjegyzést fűztem hozzá a Croodék: Egy új kor c. animációs filmben bemutatkozó új család (Bettermanék) vezetéknevéhez, hogy "kíváncsi vagyok, Speier Dávid mit kezd majd ezzel a névvel, ha magyarítania kell". Nos, az alábbi előzetesből ez is kiderül. croods2_1000_2.png

Tervezett hazai bemutató: 2020. december 3. 2021. február 18. 2021. március 25. 


007 Nincs idő meghalni (No Time to Die) - 2. magyar előzetes + plakát

Bond otthagyta a titkosszolgálatot és élvezi az életet Jamaicán. Nyugalmának vége szakad, amikor felbukkan régi barátja, a CIA-s Felix Leiter, és a segítségét kéri. A cél egy elrabolt tudós megmentése, ám a küldetés a vártnál sokkal kockázatosabbnak bizonyul, s a 007-es egy új, veszélyes technológia birtokában lévő, titokzatos gonosztevő nyomába ered.

Tervezett hazai bemutató: 2020. november 19. 2021. április 1. no_time_to_die_1000.png


WandaVision - trailer + plakát

Bár konkrét dátumunk még mindig nincs a Marvel Studios első Disney+-os szériájához, a streaming-szolgáltatás legutóbbi promójában 2020-ra ígérték. wandavision_maxresdefault.png


Kritika: Nagypapa hadművelet (The War with Grandpa)

Generációk közötti háború.

Robert De Niro ismételten egy vígjátékban szerepel, ami sok filmrajongó szemét szúrhatja, hiszen ha valaki megnézi a színész életpályáját, akkor láthatja, hogy De Niro legjobban sikerült filmjei pont nem az említett zsánerben születtek. Bevallom, én azért egy-egy vígjátékot szeretek tőle, és a mai napig szívesen nézem őket újra. Mindezt természetesen alacsonyabb elvárásokkal, és azzal a tudattal, hogy ezek a produkciók csak szórakoztatni akarnak, amit – szerintem - teljesítenek is. De mi a helyzet a mostani filmjével, a Nagypapa hadművelettel?


Jövőre érkezik a mozikba a Toxikoma

A vírusjárvány Herendi Gábor legújabb, eredetileg idén októberi bemutatóval beharangozott filmjét is érinti. toxikoma_1000_4.png


B-WEB: 2020. szeptemberi megjelenések

Íme a B-WEB szeptemberi DVD/BD kínálata.


Dűne (Dune) - magyar előzetes

Paul Atreidesre (Timothée Chalamet) olyan sors vár, amelyet senki fel nem foghat: sem más, sem ő.
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak.
De ehhez harcolnia kell.
Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfölötti teljesítmények története ez. És két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonnenek viszályáé. És egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé.

Valószínűleg ez 2020 legnagyobb szabású, legkülönlegesebb, legjobban várt filmje – amelyet jórészt Magyarországon forgattak. A Szárnyas fejvadász 2049, az Érkezés és a Sicario rendezője elképesztő szereplőgárda segítségével, két részben álmodta vászonraa kultikus sci-fi regényt.

Tervezett hazai bemutató: 2020. december 17. 2021. szeptember 30. 2021. október 14. dune_maxresdefault.png


süti beállítások módosítása