Kritika: Halálos iramban 10. (Fast X)
A vég kezdete.
Mit is lehet egy olyan széria tizedik részétől várni, ami lényegében egy dologról szól: autók. Bevallom, nem én vagyok a legjobb alany arra, hogy a Halálos iramban legújabb részét véleményezzem, mivel a széria legtöbb részét nem láttam. A franchise imádói megkövezhetnek, mindazonáltal így is tudom, hogy miről szóltak a korábbi részek, tisztában vagyok vele, hogy milyen egetrengető fordulatok történtek bennük, illetve a mozi előtt azért alaposan felkészítettem magam. Bár minden elismerésem annak az elvetemült rajongónak, aki a legújabb etapra úgy ül be, hogy előtte otthon lenyomja a korábbi részeket.
Halálos iramban 10. (Fast X) - végső trailer
Kezdődik az út vége.
A Halálos iramban saga tizedik része vezeti be a záró fejezeteit a mozitörténet egyik leghíresebb és legnépszerűbb sorozatának, mely a harmadik évtizedében jár, és még mindig jól tartja magát, ugyanazzal a szereplőgárdával, amelyikkel elindult.
Dom Toretto (Vin Diesel) és családja számos lehetetlennek tűnő küldetésben bizonyult ravaszabbnak, higgadtabbnak és gyorsabbnak minden útjukba kerülő ellenségnél. Most minden eddiginél halálosabb veszéllyel kell szembenézniük: a múlt árnyékából rettenetes fenyegetés bújik elő, melyet a vérbosszú táplál, és az illető el van szánva arra, hogy szétzúzza ezt a családot, és örökre tönkretegyen mindent - és mindenkit - akit Dom szeret.
2011-ben, az Ötödik sebességben Dom és csapata elkapta az aljas brazil drogbárót, Hernan Reyest, és lefejezte a birodalmát egy hídon, Rio De Janeiróban. Ám azt nem tudták, hogy Reyes fia, Dante (Jason Momoa, Aquaman) szemtanúja volt az egésznek, és az elmúlt 12 évet azzal töltötte, hogy tervet szőtt Dom kegyetlen megleckéztetésére.
Dante ármánya szétszórja Dom családját a világ különböző pontjaira, Los Angelestől a római katakombákig, Brazíliától Londonig, Portugáliától az Antarktiszig. Új szövetségek köttetnek, és régi ellenségek bukkannak fel újra. Ám minden megváltozik, amikor Dom rájön, hogy nyolcéves fia (Leo Abelo Perry, Feketék fehéren) Dante bosszújának végső célpontja…
A filmet Louis Leterrier (A titánok harca, A hihetetlen Hulk) rendezte, és a visszatérő szereplők közt van Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Nathalie Emmanuel, Jordana Brewster, Sung Kang, Jason Statham, John Cena és Scott Eastwood, valamint az Oscar-díjas Helen Mirren, és az Oscar-díjas Charlize Theron.
Számos fantasztikus új szereplővel is gazdagodik a gárda: az Oscar-díjas Brie Larson alakítja Tesst, az Ügynökség egy szakadár tagját; Alan Richtson (Reacher) játssza Aimest, az Ügynökség új fejét, aki nem kedveli annyira Domékat, mint elődje, Mr. Senki; Daniela Melchior (Az öngyilkos osztag) egy brazil utcai versenyzőt alakít, aki erősen kötődik Dom múltjához; és a legendás, Oscar-díjas Rita Moreno is felbukkan, mint Dom és Mia nagymamija.
Hazai bemutató: 2023. május 18.
Halálos iramban 10. (Fast X) - a magyar hangok

Halálos iramban 10. (Fast X) - 2. magyar előzetes

Halálos iramban 10. (Fast X) - 2. trailer
A fősodort (elvileg) lezáró Halálos iramban 11. előtt még érkezik a Halálos iramban 10., amely az út végének kezdetét jelenti a Család számára...
Hazai bemutató: 2023. május 18.
Halálos iramban 10. (Fast X) - Super Bowl spot
A napokban debütált nagy előzetes ide kattintva tekinthető meg – magyarul és angolul egyaránt.
Halálos iramban 10. (Fast X) - trailer + magyar előzetes + plakát
Kezdődik az út vége.
A Halálos iramban saga tizedik része vezeti be a záró fejezeteit a mozitörténet egyik leghíresebb és legnépszerűbb sorozatának, mely a harmadik évtizedében jár, és még mindig jól tartja magát, ugyanazzal a szereplőgárdával, amelyikkel elindult.
Dom Toretto (Vin Diesel) és családja számos lehetetlennek tűnő küldetésben bizonyult ravaszabbnak, higgadtabbnak és gyorsabbnak minden útjukba kerülő ellenségnél. Most minden eddiginél halálosabb veszéllyel kell szembenézniük: a múlt árnyékából rettenetes fenyegetés bújik elő, melyet a vérbosszú táplál, és az illető el van szánva arra, hogy szétzúzza ezt a családot, és örökre tönkretegyen mindent - és mindenkit - akit Dom szeret.
2011-ben, az Ötödik sebességben Dom és csapata elkapta az aljas brazil drogbárót, Hernan Reyest, és lefejezte a birodalmát egy hídon, Rio De Janeiróban. Ám azt nem tudták, hogy Reyes fia, Dante (Jason Momoa, Aquaman) szemtanúja volt az egésznek, és az elmúlt 12 évet azzal töltötte, hogy tervet szőtt Dom kegyetlen megleckéztetésére.
Dante ármánya szétszórja Dom családját a világ különböző pontjaira, Los Angelestől a római katakombákig, Brazíliától Londonig, Portugáliától az Antarktiszig. Új szövetségek köttetnek, és régi ellenségek bukkannak fel újra. Ám minden megváltozik, amikor Dom rájön, hogy nyolcéves fia (Leo Abelo Perry, Feketék fehéren) Dante bosszújának végső célpontja…A filmet Louis Leterrier (A titánok harca, A hihetetlen Hulk) rendezte, és a visszatérő szereplők közt van Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Nathalie Emmanuel, Jordana Brewster, Sung Kang, Jason Statham, John Cena és Scott Eastwood, valamint az Oscar-díjas Helen Mirren, és az Oscar-díjas Charlize Theron.
Számos fantasztikus új szereplővel is gazdagodik a gárda: az Oscar-díjas Brie Larson alalakítja Tesst, az Ügynökség egy szakadár tagját; Alan Richtson (Reacher) játssza Aimest, az Ügynökség új fejét, aki nem kedveli annyira Domékat, mint elődje, Mr. Senki; Daniela Melchior (Öngyilkos osztag) egy brazil utcai versenyzőt alakít, aki erősen kötődik Dom múltjához; és a legendás, Oscar-díjas Rita Moreno is felbukkan, mint Dom és Mia nagymamija.
Tervezett hazai bemutató: 2023. május 18.
Fortune-hadművelet: A nagy átverés (Operation Fortune: Ruse de Guerre) - a magyar hangok
Orson Fortune (Jason Statham), a rendkívüli képességekkel megáldott szuperkém titkos bevetésre indul. A nagymenő ügynöknek vissza kell szereznie egy irtó veszélyes fegyvert, és közben meg kell akadályoznia, hogy a haláli eszköz Greg Simmonds (Hugh Grant), a híres-neves milliárdos fegyvernepper kezébe kerüljön.
És bár Fortune a legprofibb a szakmájában, ez bizony nem egyszemélyes meló. Kissé vonakodva, de csak összeáll a világ legjobbjaival (Aubrey Plaza, Cary Elwes, Bugzy Malone), hogy egy mindent elsöprő küldetésen találják meg a spéci eszközt. Ám egy olyan nagy halhoz, mint Simmonds, egy különleges csali kell. Fortune és csapata beszervezi Hollywood legnagyobb filmsztárját, Danny Francescót (Josh Hartnett), aki nem mellesleg Greg Simmonds kedvenc színésze. És bár a hadicsel elég furmányos, minden Danny fiú rátermettségén áll vagy bukik.
Halálos iramban 9. (Fast & Furious 9) - a magyar hangok
Nem számít, milyen gyors vagy, a múltad elől nem tűnhetsz el.
Dom Toretto visszahúzódva él egy félreeső helyen Lettyvel és fiával, a kis Briannel, de tudják, hogy a veszély állandóan ott les rájuk a békés horizonton. Ezúttal ez a veszély arra kényszeríti Domot, hogy szembenézzen múltbéli bűneivel, ha meg akarja menteni azokat, akiket a legjobban szeret. Összehozza csapatát, hogy megakadályozzanak egy olyan tervet, amely megrengeti a világot. A terv kiötlője a legképzettebb bérgyilkos és legprofibb sofőr, akivel valaha találkoztak – és aki történetesen Dom elveszett öccse, Jakob (John Cena)...
2021 tavaszán jön a HALÁLOS IRAMBAN 9., a legújabb fejezet abból a filmsorozatból, amelynek részei közel két évtized alatt összesen több mint ötmilliárd dollár bevételt hoztak világszerte. A rendező a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik részt is jegyző Justin Lin. Az akció világkörüli helyszíneken zajlik, Londontól Tokióig, Közép-Amerikától Edinburgh-ig, egy titkos adzerbajdzsáni bunkerben, vagy épp Tbiliszi nyüzsgő utcáin. A már ismerős arcokon kívül a filmben szerepel még a Grammy-díjas szupersztár, Cardi B is.
Egy igazán dühös ember (Wrath of Man) - a magyar hangok
H. (Jason Statham) a legutolsó halálos kimenetelű rablást követően újoncként érkezik a Fortico Security csapatához, ahol a biztonsági őrök több millió dolláros szállítmányok védelmét látják el. Amikor az egyik pénzszállítót megtámadják, H. felfedi speciális harci képességeit: a kezdetben visszahúzódó férfiról kiderül, tökéletes lövész, és szemrebbenés nélkül iktatja ki áldozatait. Az őrök kezdenek egyre bizalmatlanabbá válni a mindenre elszánt férfival, akiben tombol a bosszúvágy. Hamarosan világossá válik H. indítéka, aki kegyetlen fordulatot tartogat sokak számára…
A legendás rendező, Guy Ritchie, és az akciófilmek nagyágyúja, Jason Statham több, mint 15 év után újra összeállt, hogy ezúttal egy akciódús bosszúthrillerrel bizonyítsák, mennyire verhetetlen a párosuk.
Egy igazán dühös ember (Wrath of Man) - szinkronizált előzetes + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2021. június 10.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw) - a magyar hangok
Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat.
Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget - és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga - a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw) - 3. magyar előzetes + plakát
Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw.
Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat.
Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget - és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga - a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb.A HOBBS ÉS SHAW új kaput üt a Halálos univerzumba, és kérlelhetetlen iramban száguld át a világon Los Angelestől Londonig, és Csernobil mérgező pusztaságától Szamoa színes forgatagáig.
Hazai bemutató: 2019. augusztus 1.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw) - 2. magyar előzetes

Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw) - 2. trailer
Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw.
Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat.
Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget - és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga - a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb.
A HOBBS ÉS SHAW új kaput üt a Halálos univerzumba, és kérlelhetetlen iramban száguld át a világon Los Angelestől Londonig, és Csernobil mérgező pusztaságától Szamoa színes forgatagáig.
Hazai bemutató: 2019. augusztus 1.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw) - Super Bowl spot
Hazai bemutató: 2019. augusztus 1.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw) - magyar előzetes + plakát
Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw.
Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat.
Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget - és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga - a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb.A HOBBS ÉS SHAW új kaput üt a Halálos univerzumba, és kérlelhetetlen iramban száguld át a világon Los Angelestől Londonig, és Csernobil mérgező pusztaságától Szamoa színes forgatagáig.
Hazai bemutató: 2019. augusztus 1.
Halálos iramban 8. (The Fate of the Furious) - a magyar hangok
A 2015-ös Halálos iramban 7 minden idők hatodik legnagyobb kasszasikerévé vált. 2017-ben pedig jön a folytatás.
Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...
A kubai partoktól New York utcáin át a Barents-tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchistának, aki káoszt akar a világra szabadítani... és hogy hazahozzák a férfit, aki családot csinált belőlük.
A sorozat legújabb darabjában Vin Diesel mellé visszatér Dwayne Johnson, Jason Statham, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris 'Ludacris' Bridges, Nathalie Emmanuel, Elsa Pataky és Kurt Russell is, valamint csatlakozik hozzájuk az Oscar-díjas Charlize Theron mellett a szintén Oscar-díjas Helen Mirren, valamint Scott Eastwood is.
Halálos iramban 8. (The Fate of the Furious) - 2. magyar előzetes + plakátok
Család! Ja, nem, nincs többé...
A 2015-ös Halálos iramban 7 minden idők hatodik legnagyobb kasszasikerévé vált. 2017-ben pedig jön a folytatás.
Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...
A kubai partoktól New York utcáin át a Barents-tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchistának, aki káoszt akar a világra szabadítani... és hogy hazahozzák a férfit, aki családot csinált belőlük.
A sorozat legújabb darabjában Vin Diesel mellé visszatér Dwayne Johnson, Jason Statham, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris 'Ludacris' Bridges, Nathalie Emmanuel, Elsa Pataky és Kurt Russell is, valamint csatlakozik hozzájuk az Oscar-díjas Charlize Theron mellett a szintén Oscar-díjas Helen Mirren, valamint Scott Eastwood is.
Még mindig nem mennek nyugdíjba a Feláldozhatók
A harmadik rész kritikai és anyagi bukása ellenére úgy tűnik, folytatódik a The Expandables - A feláldozhatók.
A gyártók, a Nu Image és a Millennium Films megállapodást kötöttek az SP International Pictures, az SSXH Beijing és a Max Screen Film Distribution cégekkel. A forgatás 2016-ban kezdődhet - részben Kínában -, a bemutató pedig 2017-ben esedékes. A rendezőt és a szereplőket még nem jelentették be, de Sylvester Stallonén kívül Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Terry Crews, Randy Couture és Arnold Schwarzenegger visszatérése esélyes.
Reméljük, Stallone tartja a szavát és a PG-13 helyett újra az R besorolást célozzák be - bár úgy tűnik, csalódott annyira az előző rész miatt, hogy ne próbálkozzon még egyszer azzal, hogy a kiskorúakra is tekintettel van.
Új magyar előzetesek (2015. április 14.)
Pixel (Pixels); Bíborhegy (Crimson Peak); A kém (Spy) - 2. magyar előzetes; A pláza ásza Vegasban (Paul Blart: Mall Cop 2); Aloha; Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (Hotel Transylvania 2); Insidious - Gonosz lélek (Insidious: Chapter 3); Csábítunk és védünk (Hot Pursuit).
Halálos iramban 7. (Furious 7) - a magyar hangok
Egy sorozat, amely a jelenlegi álláspont szerint csak a 10. résznél áll meg, de mégis hiányérzete lesz a rajongóknak...
Halálos iramban 7. (Furious 7) - magyar plakát
A film magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg.
Halálos iramban 7. (Furious 7) - plakát
A rajongók - ha csak a lelkükben is - ezt a plakátot valószínűleg egy kicsit megkönnyezik. A film legújabb magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg.