látogató számláló

Vaiana 2. (Moana 2) - a magyar hangok

Miután váratlan hívást kap felfedező őseitől, legénysége élén Vaiana nagy utazásra indul, s természetesen vele tart Maui is. Óceánia távol eső vidékein, rég elveszett vizeken át visz az útjuk, ahol olyan kalandokba keverednek, amilyenekről Vaiana még csak nem is álmodott.


Godzilla x Kong: Az új birodalom (Godzilla x Kong: The New Empire) - 2. trailer + plakátok

A mindent eldöntő, minden eddiginél nagyobb háború nem ért véget azzal, hogy Kong és Godzilla szembetalálkozott és összemérte az erejét. 
Mert az ember most már kénytelen belenyugodni, hogy nem ő a legerősebb a földön. És nem ismeri igazán a saját világát: várja még néhány eddig rejtve maradt meglepetés. Bujkál még valami a föld alatt, ami felébredt, és pusztítani akar.
Az emberiség képtelen megállítani. Talán Kong is képtelen volna. És Godzilla is. De ha ők ketten összefognának, akkor esetleg megmenekülhetnének ők is és mi is... 

Ennél biztos nem lesz nagyobb film: a mozitörténet két legnagyobb és talán legfélelmetesebb szörnye, a legendás Kong és felülmúlhatatlan Godzilla újra látványos és hátborzongató háborúba indul – és ebbe beleremeg a moziterem.

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 28. godzilla_x_kong_maxresdefault_2.png


Godzilla x Kong: Az új birodalom (Godzilla x Kong: The New Empire) - magyar előzetes + plakát

A mindent eldöntő, minden eddiginél nagyobb háború nem ért véget azzal, hogy Kong és Godzilla szembetalálkozott és összemérte az erejét. 
Mert az ember most már kénytelen belenyugodni, hogy nem ő a legerősebb a földön. És nem ismeri igazán a saját világát: várja még néhány eddig rejtve maradt meglepetés. Bujkál még valami a föld alatt, ami felébredt, és pusztítani akar.
Az emberiség képtelen megállítani. Talán Kong is képtelen volna. És Godzilla is. De ha ők ketten összefognának, akkor esetleg megmenekülhetnének ők is és mi is... 

Ennél biztos nem lesz nagyobb film: a mozitörténet két legnagyobb és talán legfélelmetesebb szörnye, a legendás Kong és felülmúlhatatlan Godzilla újra látványos és hátborzongató háborúba indul – és ebbe beleremeg a moziterem.

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 28. godzilla_x_kong_720.png


Kritika: A győztes gól (Next Goal Wins)

Csak egy gól!

Taika Waititi a legutóbbi Thor-filmmel, a Szerelem és mennydörgéssel csúnyán leszerepelt, bár én továbbra sem értem, hogy miért pont ott telt be a pohár a Marvel rajongóknál, amikor a Thor: Ragnarök ugyanolyan ripacskodás volt, sőt már az is csorbított Thor jellemén. Mindenesetre Waititi munkásságát nem az előbb említett filmeken keresztül – melyeket saját bevallása szerint csak a pénz miatt vállalt el – kell elemezni. A rendező érdemeit sokkal inkább a személyesebb, művészibb alkotásain keresztül lehet megérteni. Számomra Waititi legjobb filmje a Jojo nyuszi, ugyanis abban olyan sok műfaji elem keveredett és olyan jól lettek adagolva, hogy végül egy remek alkotás született belőle.


A győztes gól (Next Goal Wins) - a magyar hangok

Az Oscar®-díjas Taika Waititi (Jojo nyuszi, Thor: Ragnarök) rendezésében készült A GYŐZTES GÓL Amerikai Szamoa futballcsapatát követi nyomon, miután 31:0-ra brutális vereséget szenvednek egy 2001-es FIFA mérkőzésen. Mivel ismét közelednek a világbajnokság selejtező mérkőzései, felbérelik a szebb napokat látott, renegát edzőt, Thomas Rongent, aki reményeik szerint változtat a világ legrosszabb focicsapatának sorsán.


A győztes gól (Next Goal Wins) - trailer + plakát

Az igaz történeten alapuló vígjáték középpontjában a nem túl sikeres Amerikai szamoai futball-válogatott, illetve annak edzője, Thomas Rongen (Michael Fassbender) áll.

"A csapat az egyik leggyengébb válogatott a FIFA tagországok közül, 2011. november 23-ig egyetlen győzelmet sem ért el más FIFA tag ellen. (Ekkor világbajnoki selejtezőn 2-1-re győzött Tonga ellen.) Minden idők legnagyobb hivatalos FIFA vereségét is ez a válogatott tudhatja magáénak, 2001-ben megsemmisítő, 31-0-s vereséget szenvedett el Ausztrália nemzeti csapatától." – írja a Wikipédia. next_goal_wins_maxresdefault.png

A már nagyjából három éve leforgatott, aztán többször elhalasztott film – eredetileg idén április 21-én mutatták volna be, majd átkerült szeptemberre – bemutatója a jelenlegi tervek szerint novemberben esedékes. Itthon egészen pontosan 2023. november 30-án 2023. december 28-án 2023. december 21-én


Lelki ismeretek (Soul) - a magyar hangok

Tűnődtél már azon, honnan erednek a szenvedélyeid, az álmaid, az érdeklődéseid? Mitől vagy te… TE? 2021-ben a Pixar Animation Studios New York City utcáiról egy különleges, kozmikus világba repít, hogy megismerd a válaszokat a legnagyobb kérdésekre.


Lelki ismeretek (Soul) - 3. magyar előzetes + plakát

Tűnődtél már azon, honnan erednek a szenvedélyeid, az álmaid, az érdeklődéseid? Mitől vagy te… TE? 2021-ben a Pixar Animation Studios New York City utcáiról egy különleges, kozmikus világba repít, hogy megismerd a válaszokat a legnagyobb kérdésekre.

Tervezett hazai bemutató: 2021. február 18. 2021. június 3. soul_720_4.png


Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok) - a magyar hangok

Azt hiszem, ettől a listától sok szinkronrajongónak lesz az a reakciója, hogy "ez meg mi a ...?!". 


Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople) - magyar előzetes + plakátok

Ricky, a dacos városi kölyök új nevelőszülőkhöz kerül, Új-Zéland vadregényes tájaira. A kezelhetetlen srác a kissé furcsa, de szeretetteljes Bella néni és új kutyája, Tupac körében hamar otthonra lel, bár a zsémbes és magának való Hec bácsival nehezen találja a közös hangot. Amikor egy váratlan tragédia miatt Rickyt újra a gyermekvédelem felügyelete fenyegeti, a javítóintézet elől inkább hegyekbe menekül. Hec bácsi persze könnyedén rátalál, ám egy veszekedés és baleset miatt hetekre a dzsungelben ragadnak. Országos körözést adnak ki rájuk, és az újonnan törvényen kívülivé vált párosnak választania kell: vagy a saját fejük után mennek, vagy összefognak és megpróbálják együtt túlélni a nagy kalandot.

Taika Waititi (Hétköznapi vámpírok, Thor: Ragnarök) filmje 2017. május 11-től szinkronizált és feliratos változatban is a mozikban!


Vaiana (Moana) - a magyar hangok

A kis hableány, az Aladdin, a Herkules, A kincses bolygó és A hercegnő és a béka rendezőpárosának új filmje mától látható a hazai mozikban. 


Kritika: Vaiana (Moana)

Vár a zátonyon túli világ!

Idén két új animációs Disney-filmmel lettünk gazdagabbak: a Zootropolis - Állati nagy balhé tavasszal mutatkozott be, most pedig megérkezett a Vaiana. A csendes-óceáni világ nem áll távol a stúdiótól, elég csak a 2002-ben bemutatott Lilo és Stitch - A csillagkutya című rajzfilmre gondolni. (Persze a két filmnek semmi köze egymáshoz azon kívül, hogy mindkettőben egy szigeten élő népcsoport életébe pillanthatunk be, csak gondoltam megemlítem, még mielőtt valaki azt hinné, hogy csendes-óceáni népekről először mesél a stúdió.)

moana_pic_01.png


Vaiana (Moana) - trailer + plakátok

A forgatókönyvíró-rendezők, Ron Clements és John Musker nagy kedvenceim, így remélem, hogy nem okoznak csalódást olyan rajzfilmek után, mint A kis hableány, az Aladdin, a Herkules vagy A kincses bolygó.
Az előző trailer magyar változata ide kattintva tekinthető meg.
Tervezett hazai bemutató: 2016. december 1.


Vaiana (Moana) - plakát

Szenilla cameo a jobb oldalon? Ki tudja... Azt viszont már lehet tudni - mert a rendezők elárulták -, hogy Ficánka (A kis hableány) és Olaf (Jégvarázs) el lesz rejtve valahol a filmben. Az új trailer csütörtökön érkezik, a korábbi előzetes pedig (magyar szinkronnal) ide kattintva tekinthető meg.

moana_p4.png


süti beállítások módosítása