látogató számláló

Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok) - nemzetközi trailer + plakátok

Új nemzetközi előzetes érkezett a nálunk november 1-jén bemutatandó Thor: Ragnarök c. filmhez, amely állítólag egyben a végső trailer is, melyet valóban erre a hétre ígértek egyes források.


Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok) - magyar karakterplakátok

A film magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg, és a napokban új trailerre is lehet számítani.

thorragnarok_hun_k1.png


Kritika: Tulipánláz (Tulip Fever)

Vágy, szenvedély és tulipán.

A XVII. századi Amszterdam. Dúl a szerelem, virágzik a kereskedelem. Sophiát (Alicia Vikander) belekényszerítik egy házasságba: férjhez adják egy öreg kereskedőhöz, Cornelis Sandvoorhoz (Christoph Waltz). Cornelis tehetséges kereskedő, aki hátra akar hagyni valamit maga után e rút világban. S bár a gyermeknemzés sincs kizárva, de azt aggkorban már nem olyan egyszerű kivitelezni. A dolog oly sokáig nem sikerül, hogy Cornelis inkább egy felkapott művészeti ág, a festészet iránt kezd el érdeklődni. Ekkor fogan meg benne a gondolat, hogy egy portré lesz az, amit örökül hagy maga után. Egy portrét, ami őt és feleségét ábrázolja. Így aztán felkér egy igen tehetséges ifjút, Jan Van Losst (Dane DeHaan), hogy fesse meg a képet.

tulipfever_pic01_620.png


Hóember (The Snowman) - a magyar hangok

A Viczián Ottó - Michael Fassbender párosítás rajongói ne is olvassanak tovább! 


Kritika: Kingsman - Az Aranykör (Kingsman: The Golden Circle)

A szabóság újra bevetésen.

Matthew Vaughn számos remek filmet tett már le az asztalra, és bár a legtöbb közülük képregényadaptáció volt, így is érdemes a filmográfiáját figyelemmel kísérni. Akik ismerik a munkásságát, tudják, hogy a stúdiók bármennyire is győzködték a rendező urat, hogy a filmjeinek folytatását is ő vezényelje le, a felkérésekre rendre nemet mondott. Ám a Kingsman esetében beadta a derekát.

kingsman2_620.png


Kingsman: Az Aranykör (Kingsman: The Golden Circle) - a magyar hangok

Matthew Vaughn kasszasikere, a Kingsman: A titkos szolgálat újraértelmezte a kémfilm műfaját egy új generációnak.

A Kingsman: Az Aranykörben nő a tét, mikor a Kingsman főhadiszállását elpusztítja egy titokzatos bűnszervezet. Töki kénytelen amerikai társszervezetük, a Statesman segítségét kérni, hogy felkutassák a támadásért felelős elmebeteg gonosztevőt.

Taron Egerton, Colin Firth és Mark Strong visszatér az első részből, s olyan sztárok csatlakoznak hozzájuk, mint Julianne Moore, Channing Tatum, Jeff Bridges, Halle Berry és Pedro Pascal.


Bontonfilm: 2017. októberi megjelenések

Íme a Bontonfilm októberi DVD/BD kínálata.


Pro Video: 2017. októberi megjelenések

Íme a Pro Video októberi kínálata.


Ezekben a mozikban nézheted meg a Terminátor 2. 3D-t

A Terminátor 2. - Az ítélet napja 3D-s változatát az elmúlt két hétben kizárólag a Corvin Moziban - egy az országban egyedülálló vetítési technológia segítségével - lehetett megtekinteni, ám a mai naptól kezdve már több helyen is látható; a legtöbb helyen sajnos csak nagyon limitált ideig, így nem árt sietni a jegyek lefoglalásával.
Íme a filmet vetítő mozik listája:


Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok) - magyar + külföldi plakátok

A film már november 1-től (szerda) látható a hazai mozikban. A magyar előzetesek ide és ide kattintva tekinthetők meg.

thor3_hun_p3_1200.png


A Viszkis - teaser előzetes + plakát

Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel a rendőrség előtt járt. És aki minden bankrablása előtt megivott egy pohár viszkit.
Ambrus Attila (Szalay Bence) félárván nő fel, zűrös kamaszkort és javítóintézeti éveket hagy maga mögött, amikor Erdélyből kalandos körülmények között Magyarországra szökik. De az új élet nehezebbnek bizonyul, mint a régi. Egy hokicsapat kapusa és szertárosa lesz, de továbbra sincs pénze, se barátnője... míg rá nem jön, miben jó igazán. Vakmerő, gyors és alapos. Egymás után fosztja ki a postákat, bankokat, utazási irodákat. Egyre nagyobbakat kaszál, egyre éhesebb a sikerre, egyre többet akar magának, és új szerelmének (Móga Piroska). De az utolsó balhéja kudarcba fullad, és végül a régóta nyomában lihegő makacs nyomozó (Schneider Zoltán) kezei közé kerül, aki kíméletlenül szembesíti őt a tetteivel.
Kettejük játszmája azonban korántsem zárul le a Viszkis elfogásával...

Egy izgalmas élet látványos, vad üldözésekkel, akciójelentekkel teli története – úgy, ahogy csak az immár legendás Kontroll és a Predators – Ragadozók rendezője, Antal Nimród tudja elmesélni.

Nem kérdéses, hogy az egész filmet látni akarom, ám a jégkorongmeccses jelenetek különösen érdekelnek. No nem mintha bármi közöm volna a sportághoz, viszont két napot voltam statisztaként a székesfehérvári forgatáson az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ahol amellett, hogy alkalmam nyílt belepillantani a filmkészítés művészetébe, és pár száz emberrel együtt, Antal Nimród kérésre teli torokból k***aanyázni egy mozifilmben; most először kerültem abba a helyzetbe, hogy úgy nézhetek meg bizonyos snitteket a moziban, hogy testközelből láttam, hogyan vették fel őket. (Meg persze azt sem veszem zokon, ha esetleg viszontlátom magamat a filmvásznon...)


Exkluzív interjú James Cameronnal a T2 3D kapcsán (magyar felirattal)

James Cameron a Berlini Filmfesztiválon, a Terminátor 2. - Az ítélet napja 3D-s változatának ottani bemutatóján jelentkezett be interneten keresztül, ahol megosztotta gondolatait a filmről, a 3D-s konverzióról, a 3D jövőjéről és a Terminátor-széria folytatásáról.

A T2 3D hazai vetítéseiről ide kattintva tudhatsz meg többet.


Kritika: Trónok harca - 7. évad

Megérkezett a tél.

SPOILERES!

Véget ért a hetedik évad, amire oly sokáig kellett várni, ám elég hamar véget is ért, hiszen ezúttal a sorozat legrövidebb évadát tették le a készítők az asztalra. S bár az epizódok számából vissza lett véve, azért egy-egy rész játékideje igen hosszúra sikeredett.

got_s7_hun_cover.png


AZ (It) - a magyar hangok

Egyenként eltűnnek egy kisvárosból a gyerekek. Csupán megcsonkított testrészek és szervek maradnak utánuk. Derry gyászol, azután elfeledkezik a tragédiáról, csak hét gyerek képtelen kiverni a fejéből a rettegést. És a bohócot, aki talán felelős mindazért a megmagyarázhatatlan szörnyűségért, ami történt.
Harminc évvel később újra találkozik a hét túlélő. Nem véletlenül: a bohóc is visszatért a kisvárosba, és újra áldozatokat keres. Ha ők heten idejében megértik, mi is történt velük három évtizeddel korábban, akkor talán megállíthatják a gonoszt… akinek ezúttal piros krumpliorra, és hatalmas, színes cipője van.

A horror legnagyobb mestere, Stephen King kultikus regényéből már készült egyszer film, ám ez az új, az új évezrednek megfelelően sokszor gonoszabb, félelmetesebb és rejtélyesebb.
De a bohóc most is visszatér.


Star Wars: Az utolsó Jedik (Star Wars: The Last Jedi) - magyar karakterplakátok

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.


Játék: nyerj páros belépőt a "Terminátor 2. - Az ítélet napja 3D" díszbemutatójára!

A Terminátor 2. - Az ítélet napja című film 3D-s változatát most 3 szerencsés ember (partnerével együtt) premier előtt megtekintheti a Pannonia Entertainment jóvoltából. És ez még nem minden... Részletek a folytatásban.


Játék: nyerj páros belépőt a "Barry Seal: A beszállító" premier előtti vetítésére!

Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel.
Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle Medellín kartell szállítója lett, és fegyvert és drogot csempészett a repülőin, majd váratlanul beszervezte a CIA, és az amerikai történelem egyik legnagyobb titkos akcióját hajtotta végre.
Doug Liman (A holnap határa, A Bourne-rejtély) legújabb rendezését most 5 szerencsés ember (partnerével együtt) premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.

barryseal_cover.png


Kritika: A szerencse háza (The House)

Alternatív megoldás a tandíj kifizetésére.

A Will Ferrell nevével fémjelzett filmektől a legtöbb esetben távol tartom magamat, mondván, hogy az a humor, amit Ferrell képvisel, inkább kínos és erőltet, mint vicces. Mégis, A szerencse háza előzetese felkeltette az érdeklődésemet. Úgy gondoltam, hogy ha nem is az egész film, de azért lesz egy-egy jelenet, ami engem is meg fog tudni nevettetni. A másik erős érvem a film megtekintése mellett Amy Poehler volt, akinek bár voltak felemás filmjei, de azért a Városfejlesztési osztály című sorozatban mégis nagyszerű alakítást nyújtott.

szerencsehaza_pic01.png


Végre BD-n is érkezik itthon a Terminátor 2. - Az ítélet napja!

De DVD-n is elérhető lesz.

Mégpedig a hazai piacról sokak által hiányolt moziváltozat.


Bontonfilm: 2017. szeptemberi megjelenések

Íme a Bontonfilm szeptemberi DVD/Blu-ray kínálata.


Pro Video: 2017. szeptemberi megjelenések

Íme a Pro Video szeptemberi DVD/Blu-ray kínálata.


Videoklip: The Sneepers - Guardians Inferno (feat. David Hasselhoff)

Zardu Hasslefrau!

Megérkezett A galaxis őrzői vol. 2. betétdalának videoklipje, melyben feltűnik többek közt David Hasselhoff, Pom Klementieff, Sean Gunn, Michael Rooker, Zoe Saldana, Karen Gillan, Dave Bautista és James Gunn.


Nosztalgia kritika: A sötét lovag - Felemelkedés (The Dark Knight Rises)

Milyen is volt a Sötét lovag utolsó megmérettetése?

Öt évvel ezelőtt, 2012. július 26-án mutatták be a hazai mozikban Christopher Nolan A sötét lovag-trilógiájának záródarabját, így arra gondoltam, hogy felelevenítem Bruce Wayne felemelkedését. Annak idején én is írtam egy kisebb élménybeszámolót a filmről - még a freeblogos időkben -, amit itt olvashattok el. Félreértés ne essék, a következő sorokat nem azért írom, mert már nem értek egyet az akkori véleményemmel, csak egy feljavított, méltó írást akarok adni filmnek. Ha úgy tetszik, remastered kiadást kap az egykori írásom.

tdkr_bane.png


Összeállt a Bosszúállók: Végtelen háború SDCC plakátja

Kiszivárgott trailer itt.

sdccinfinitywarposter_full.png


Kiszivárgott a Bosszúállók: Végtelen háború D23/SDCC előzetese

Új Thor: Ragnarök trailer és plakát itt, új Fekete Párduc plakát és trailer leírás pedig itt.
A Bosszúállók: Végtelen háború 2018. április 26-tól látható a hazai mozikban. Alább láthatók a kiszivárgott felvételek, itt pedig az előzetes leírása olvasható el.


süti beállítások módosítása