látogató számláló

Doctor Strange - 2. magyar előzetes

72 nap van hátra a hazai bemutatóig. Az első előzetes ide kattintva tekinthető meg 2D-ben, itt pedig 3D-ben.


Kritika: A törvény nevében - 2. évad (True Detective)

Tényleg mindenki azt kapja, amit megérdemel?

Tavaly nem sikerült végignéznem A törvény nevében 2. évadát, mondván, hogy unalmas. Hétről hétre néztem az újabb részeket, de nem tartotta fenn az érdeklődésemet, így a 3. rész után teljesen abbahagytam. És mivel egyéb dolgaim is akadtak, ennek a szezonnak nem volt akkora ereje, hogy visszarántson a képernyő elé, pláne hogy folyamatosan érkeztek a negatív kritikák, hogy unalmas és vontatott a második évad, amik szintén elvették az egésztől a kedvemet.

truedetectives2_pic01.jpg


Ponyvaregény (Pulp Fiction) - újra a hazai mozikban!

Örülünk, Vincent?

A Pannonia Entertainment és a Freeway Entertainment újból elhozza nekünk Quentin Tarantino Oscar- és Arany Pálma-díjas klasszikusát. 

A Ponyvaregény digitálisan restaurált változatát augusztus 25-től vetítik országszerte a mozik. A premier héten Budapesten kizárólag a Corvin moziban lesz műsoron, majd szeptemberben a Művész Mozi és a Toldi Mozi és csatlakozik a vetítéssorozathoz. A Corvinban az eredeti magyar szinkronnal láthatják a nézők, a Művész és Toldi Moziban a feliratos verziót vetítik. Vidéken számos nagyvárosban műsoron lesz (szinkronnal), többek között Szegeden, Szolnokon, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon és Salgótarjánban is.

Ez a bemutató illeszkedik az elmúlt két év mozipremier-sorozatába, melynek keretében olyan kultikus filmek tértek vissza igazi otthonukba, a mozikba, mint az Alien-filmek, a 2001: Űrodüsszeia, a Volt egyszer egy vadnyugat, a Vissza a jövőbe, a Keresztapa, az 1959-es Ben-Hur, a Terminátor és számos további alkotás. A sorozat szeptember végén a több mint hetven éve készült Casablancával folytatódik majd.


Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (Rogue One: A Star Wars Story) - nemzetközi trailer

Az amerikai változat ide kattintva tekinthető meg.


Kritika: Éjféli látomás (Midnight Special)

Történet a szülői szeretetről.

A gyermekkor a legnyugodtabb korszak az ember életében. Persze hogy ez az állítás helyt álljon, a gyermeknek megfelelő szülői háttérrel kell rendelkeznie, akik gondozzák, segítenek neki. Érdekes, hogy a gyermekkor csak a polgári társadalomban lett elkülönítve a felnőttkortól, és mondván, hogy a polgárok megszerzett vagyona családban maradhasson, elkezdték a gyermekek szükségleteit figyelembe venni, ráadásul az oktatásukra is nagyobb hangsúlyt fektettek. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a polgári társdalom előtt számtalan olyan tettet követtek el gyermekekkel szemben, amiket most vita nélkül bűncselekménynek tekintünk. A középkorban például a nem kívánt csecsemőket egyszerűen kitették az utcára. Valamint a gyermekek részt vettek a mai fogalmak szerinti felnőttek munkájában, szórakozásában. Nos igen, a gyerekkor - mai szemmel nézve - nem mindig volt vidám. Ma pedig a szülők mindent megtesznek azért, hogy a gyermekeik semmiben ne szenvedjenek hiányt, a legjobb iskolába akarják őket íratni, ki akarják bontakoztatni gyermekük tehetségét, szeretnék, hogy gyermeküknek sikerüljön az, ami nekik esetleg nem jött össze. A világban talán a szülői szeretetet, törődés a legerősebb, így a gyermek és a szülei között egy nagyon erős kötelék keletkezik.
De mi van akkor, ha a szülők egy szem gyermeke különleges képességekkel rendelkezik, és a kormány le akarja vadászni, mert fegyvernek tekintik őt, valamint egy fanatikus szekta is magáénak szeretné tudni, mert a megváltót látják benne? Nos, az apa, Roy a feleségével karöltve mindent megtesz, hogy különleges gyermekük, Alton, ne kerüljön rossz kezekbe. A szülők célja igen egyszerű: megmenteni gyermeküket akár a saját életük árán is.

midnight_special_620.jpg


Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (Rogue One: A Star Wars Story) - trailer + plakát

Megérkezett, amit már az idei Star Wars Celebration első napja óta (meg már jóval előtte is) vártunk, és amit a helyszínen lévők (részben) láthattak is: a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet második előzetese.
Az előző trailer magyar változata ide kattintva tekinthető meg (3D-ben itt).
Itt és itt pedig néhány mondat arról, hogy miért volt szüksége a filmnek pótforgatásra, és miért NEM kellett volna pánikolni miatta. Továbbá egy kulisszák mögötti videó is érkezett, ami magyar felirattal is elérhető, valamint volt egy remek intro a Celebration Zsivány Egyes panelje előtt, amellyel akár a film is indulhatna - de ha már most megmutatták, akkor valószínűleg nem fog...


Az év végén jön Az ébredő Erő 3D-s változata, új extrákkal felvértezve

Az USA-ban 2016. november 15-én jelenik meg a Star Wars: Az ébredő Erő 3D-s gyűjtői kiadása, amely összesen négy lemezt fog tartalmazni. A tavasszal megjelent 2D-s hazai kiadáson is elérhető extrákon felül újakat is pakolnak a film mellé, például J.J. Abrams audiókommentárját, valamint további kimaradt jeleneteket:


Pro Video: 2016. szeptemberi megjelenések

Íme a Pro Video szeptemberi kínálata.


Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (Rogue One: A Star Wars Story) - a kulisszák mögött

Az ABC-féle változata a Star Wars Celebration Europe-on levetített, azóta már magyar felirattal is elérhető rövid werkfilmnek.


Kritika: Suicide Squad - Öngyilkos osztag (Suicide Squad)

Öngyilkos bevetésen.

A Suicide Squad - Öngyilkos osztag sok tekintetben rizikós projektnek számít. Kezdve azzal, hogy számtalan olyan karakter szerepel a filmben, akik nem kaptak semmilyen eredettörténetet különálló filmként Az acélemberrel útjára indított mozis univerzumban, sőt egy karakter sem! Persze felmerül a kérdés, hogy tényleg érdemes-e mindegyik karaktert alaposan megismerni vagy elég a filmben elhinteni egy-egy mondatot a hátterükről, motivációjukról. Szerintem ezek a kérdések a karakterek mélységétől függenek a leginkább.

suicide_squad_team.jpg


John Cleese "csak" 11 magyar szót ismer - interjú 1996-ból

Helló, Legenda!

Ezt az interjút 1996-ban készítette Galla Miklós, amikor John Cleese Budapesten járt, hogy népszerűsítse a Fészkes fenevadak című - általam egyébként igencsak kedvelt - filmjét. Galla nem is találhatott volna jobb alkalmat arra, hogy megemlítse neki a "Mocskos magyar mondattár" c. Monty Python-szkeccset, melyben Cleese karaktere "magyarul" beszél. Bár a komikus nem ismeri a nyelvünket, az azért kiderült, hogy 11 magyar szót megjegyzett 1953-ban...
Ezen kívül szó esik még egy akkor készülőfélben lévő, de végül soha el nem készült Don Quijote-filmről is, melyben Robin Williams lett volna a partnere.


Kritika: Batman - Gyilkos tréfa (Batman: The Killing Joke)

Csak egy rossz vicc?

A legtöbb animációs Batman-film mellett el szoktam menni, mondván, hogy nem nagyon érdekelnek, és ha tényleg érdekel egy jó Batman-történet, itthon leveszek a polcomról egy képregényt. Persze azért vannak olyan alkotások, amik képesek felcsigázni engem is, kíváncsivá tesznek, hogy "na ezt a történetet a képregényhez képest mennyire hűen fogják feldolgozni animáció formájában".

batman_killing_joke.png


Sherlock: 4. évad - teaser trailer

2017-ben jön a Sherlock 4. évada, amely valószínűleg az utolsó is lesz, legalábbis jó ideig - állítja Steven Moffat. Mint azt tudjuk, a két főszereplő időközben akkora sztár lett, hogy nehéz megfelelő időpontot találni nekik a sorozat forgatására, pláne úgy, hogy mindketten egyszerre ráérjenek.


A Nagy Fal (The Great Wall) - magyar előzetes + plakát

Kína eddigi legdrágább filmjében Matt Damon küzd a szörnyek ellen. Képek a filmből itt
Tervezett hazai bemutató: 2017. január 5.


A Nagy Fal (The Great Wall) - képek

Várhatóan 2017. február 23-án érkezik a hazai mozikba a valaha készült legdrágább kínai film, A Nagy Fal. A 3D-s szörnyfilm rendezője Zhang Yimou, főbb szereplői pedig Matt Damon, Willem Dafoe, Pedro Pascal, Andy Lau, Luhan és Jing Tian.
A film ötletgazdája Max Brooks, a World War Z - Zombiháború c. könyv írója, valamint Marshall Herskovitz és Edward Zwick, a forgatókönyvet Tony Gilroy, Carlo Bernard és Doug Miro írta.

great_wall_01.png


Kritika: Jason Bourne

Bourne visszatért, de vajon megérte?

A Bourne-trilógia kifejezetten jó akciófilmekből áll össze, minden egyes rész magában hordozza a jó akciófilmek ismérveit. Azért írom, hogy trilógia, mert a 2012-es A Bourne-hagyaték nem folytatás, csupán a harmadik rész kiegészítése. Sőt a történetszála is párhuzamosan játszódott a harmadik részével, és amúgy elég gyenge sztorija volt.

Bár a 2007-es A Bourne-ultimátummal úgy nézett ki, hogy mindenre fény derült Jason Bourne múltját illetően, hisz még maga Jason is mondta a film végén, hogy már mindenre emlékszik és megtudta, hogy önként vett részt a programban, aminek keretén belül profi ügynöknek képzeték ki. Sőt ezzel együtt úgy tűnt, hogy a hajszájának is végé szakadt, ám a stúdió úgy érezte, hogy még egyszer, utoljára feltámasztják Jason Bourne-t.

jason_bourne_pic_02.jpg


Suicide Squad-karakterbemutató: A többiek

Egységben az erő.

Jokerről és Deadshotról már olvashattatok egy-egy írást. Most jöjjenek a többiek röviden, egy közös bejegyzés formájában.

suicide_squad_team.jpg


Suicide Squad - Öngyilkos osztag (Suicide Squad) - a magyar hangok

Vélemények?


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - SDCC trailer

Bár nem sokat mutatnak a Királyból, de azért így is meggyőzőre sikerült a trailer. Ez a lény bátran szembeszállhat Godzillával a 2020-ban érkező filmben!


Justice League, Wonder Woman és The Lego Batman Movie trailer a Comic-Conról

És persze ami még jár hozzá...

Azt is most közölték először hivatalosan, hogy a Batman-filmet (mármint az élőszereplőset) Ben Affleck rendezi.


Pár infó a SDCC Marvel Studios paneljéről

Lezajlott a Marvel Studios prezentációja a 2016-os San Diego Comic-Conon, kaptunk új Doctor Strange trailert, új Marvel Studios intrót és néhány egyéb információt, pl. Űrlord apjáról és Marvel Kapitány megformálójáról is...


A Marvel Studios új nyitánya

Három éve, a Thor: Sötét világ előtt debütált a Marvel Studios legutóbbi intrója, de most egy új nyitányt - és ezzel együtt egy új logót is - kapott a stúdió, melyet a mozikban a Doctor Strange (amely megkapta új trailerét) előtt láthatunk először.


Doctor Strange - 2. trailer + plakát

Zajlik a Comic-Conon a Marvel panelje. Bemutatták a Doctor Strange második előzetesét. (Íme a korábbi, magyar szinkronnal.) Plusz egy új plakátot is kapott a film.
A Doctor Strange 102 nap múlva lesz látható a hazai mozikban.


Kong: Skull Island - kép + Comic-Con plakát

2017 tavaszán felébred a Király. A rendező a vásznon valaha látott legnagyobb Kongot ígéri.

kong_pic_01.png


Bontonfilm: 2016. augusztusi megjelenések

A nyár utolsó hónapjában megismerhetsz egy új-angliai regét, olvasója lehetsz egy tinilány naplójának, csatlakozhatsz agyas és agyatlan kalandjaihoz, oviba mehetsz Dolph Lundgrennel, turnézhatsz Jason Segellel és Jesse Eisenberggel, Ian McKellen prezentálja az idős Sherlock Holmest, szórhatod a pénzt Melissa McCarthyval és szállhatsz Eddie-vel, a sassal.


süti beállítások módosítása