látogató számláló

Kritika: A szomszéd szoba (The Room Next Door)

Történet a méltóságról és az igaz barátságról.

Ingrid (Julianne Moore) az új könyvének bemutatója alkalmából New Yorkba repül. A könyvbemutató során hírt kap, hogy régi barátnője, Martha (Tilda Swinton), a híres haditudósító kórházba került. Az orvosok Marthánál halálos méhnyakrákot diagnosztizáltak. Amikor a kísérleti kezelések is kudarcot vallanak, Martha úgy dönt, hogy véget vet az életének, mielőtt a betegség megfosztaná mind a szellemi, mind pedig a fizikai autonómiájától. Martha végül kibérel egy csendes, félreeső házat és megkéri Ingridet, hogy kísérje el őt, hogy ott legyen vele a szomszéd szobában, amikor megteszi.


Kritika: Beetlejuice Beetlejuice

Abszurd Burton-mánia.

A Beetlejuice folytatásával Tim Burton szó szerint visszanyúlt a gyökereihez. A „ne ítélj elsőre” mondás nagyon is illik jelen alkotásra, hiszen az előzetesek nem igazán tudták megfogni a film igazi hangulatát és inkább egy gagyi, bugyuta filmnek állították be. Noha ez valamelyest igaz is rá, de a Beetlejuice Beetlejuice egy igazán elborult mozi lett, természetesen a jó értelemben. Vérbeli Burton alkotás, sajátos humorral és képi világgal. Noha az első részhez nem tudott felérni, de azért így sincs ok a panaszra.


Kritika: It Ends with Us - Velünk véget ér (It Ends with Us)

Hervadt virágok.

Colleen Hoover bestsellere is megkapta a maga filmadaptációját. Az már persze más kérdés, hogy a regény rajongói egy ilyen adaptációra vágytak-e, ugyanis az It Ends with Us - Velünk véget ér film inkább érződik egy romantikus mozinak, mintsem egy komoly mondanivalóval bíró romantikus drámának. A kettő között pedig lényeges különbségek vannak.


Kritika: Vigyél a Holdra (Fly Me to the Moon)

A Hold árnyékában.

A holdra szállás 55. évfordulója alkalmából az Apple Originals és a Columbia Pictures elhozta az Apollo-11 küldetésnek azt az oldalát, amelyet még nem láthattunk. Természetesen a valós eseményeket fiktív szálakkal tarkították, mindazonáltal a film végig képes volt remekül lavírozni a komolyabb és a szatirikus hangvétel között.


Beetlejuice Beetlejuice - magyar előzetes

Beetlejuice visszatér!
A családban tragédia történik, és Deetzék három generációja hazautazik a rég maguk mögött hagyott Winter River-i házukba. Lydia (Winona Ryder) az eltelt hosszú évek alatt sem tudott megszabadulni a kísértetiesen dilis Beetlejuice (Michael Keaton) emlékétől: ezért esik pánikba, amikor kezelhetetlen kamaszlánya (Jenna Ortega) talál a padláson egy titokzatos makettet, amely a kisvárost ábrázolja, de átjáró nyílik belőle a túlvilágba, és véletlenül meg is nyitja.
Hamarosan kiderül, hogy mindkét világban szörnyű bajok fenyegetnek.
Ezután már csak annyi kell, hogy valaki véletlenül háromszor egymás után kimondja Beetlejuice nevét, és előlép az árnyak közül a játékos gonoszkodásra mindig kész, szédült démon, hogy bebizonyítsa: nincs olyan káosz, amit ne lehetne tovább növelni.

Az Oscar-díjra jelölt, kivételes és mindig egyedi Tim Burton (Alice csodaországban, Wednesday, Charlie és a csokigyár, Ed Wood) valamint az Oscar-díjra jelölt Michael Keaton újra összefogott, hogy új életre hívják közös kultfilmjüket, a különleges, látványos, és velejéig furcsa Beetlejuice-t – és túlvilági komédiájuk megalkotásába bevonták Jenna Ortegát, a Wednesday főszereplőjét, valamint két íróját is!

Tervezett hazai bemutató: 2024. szeptember 5. beetlejuice_2_720.png


Kritika: Bad Boys - Mindent vagy többet (Bad Boys: Ride or Die)

Még mindig rosszfiúk.

A Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk nagyon szerencsés időszakban érkezett, ugyanis sikerült a COVID előtt becsúsznia a mozikba, aminek köszönhetően világszinten 419,1 millió dollárt zsebelt be, ami valljuk be, nem kis teljesítmény, s a 90 milliós költségvetést jóval meghaladta. A stúdió tenyere ugyanúgy viszkethetett, mint Will Smith-é azon a bizonyos díjátadón... A realitás talaján maradva: ugyan a kritikusok nem voltak elájulva a harmadik résztől, viszont sok nézőhöz el tudott jutni. Természetesen én is láttam a Mindörökké rosszfiúkat és valamilyen szinten szórakoztató volt, de azért hiányzott belőle – nem gondoltam, hogy ezt valaha is leírom – Michael Bay keze munkája. Viszont ne is rágódjunk a múlton, ugyanis a rosszfiúk negyedszerre is visszatértek. De vajon megérte nekik?


A figyelők (The Watchers) - a magyar hangok

Te nem látod őket. Ők viszont mindent látnak.
Mina (Dakota Fanning) valahol Írország nyugati részén eltéved egy hatalmas, alig feltérképezett erdőben. Az autója elromlik, nem tudja, hol van. Kis szerencse a sok balszerencse közt: talál egy vasbeton bunkert, ahol átmenetileg meghúzhatja magát.
Szerencse? Élete leglidércesebb napjainak kezdete.
Mert becsapódik mögötte a vasajtó.
És nincs kijárat. Csak három ismeretlen, akik szintén benn ragadtak ebben a furcsa épületben. És egy hatalmas, tükrös ablak – olyan, mintha egy óriási kirakatba kerültek volna.
Mert vannak valakik az ablak túloldalán, akik őket figyelik és tanulmányozzák. Nincs hova bújniuk, kíváncsi, titokzatos szemek kísérik minden mozdulatukat. És akik ennyire kíváncsiak rájuk, azok már soha többé nem akarják szabadon engedni a foglyaikat.

Nem véletlen, hogy ez a történet ilyen kísérteties, hátborzongató és ilyen ötletes: M. Night Shyamalan, a Hatodik érzék, A sebezhetetlen, a Jelek, a Széttörve és még számos különlegesen izgalmas film alkotójának vezetésével készült, és ezúttal is megismétlődik a csoda: a film tele van titokkal, és meghökkentően lidérces.


Bad Boys - Mindent vagy többet (Bad Boys: Ride or Die) - a magyar hangok

Jerry Bruckheimer producer legendás akcióvígjátékok sorát készítette (A Karib-tenger kalózai, A nemzet aranya, A Sólyom végveszélyben, Armageddon és még sok mást), de a legnagyobb találmánya valószínűleg a Will Smith és Martin Lawrence párosával kitalált Bad Boys, ami az elképesztően látványos, őrült akcióival és még őrültebb poénjaival írta bele magát a filmtörténetbe. Hosszú várakozás után újra megbizonyosodhatunk róla: a Rosszfiúk egyre jobbak!


Garfield (The Garfield Movie) - a magyar hangok

Ő a világ leghíresebb macskája. És talán a legkövérebb is. Lusta, lassú, imádja a lasagnát és utálja a hétfőt. De Garfield, a narancssárga macska békés élete most fenekestől felfordul.
Mert színre lép egy rég nem látott rokon: az apja. Sok mindenben hasonlítanak: szeretik a hasukat, és utálják a fürdővizet. Csakhogy Vic utcai macska, kalandvágyó, vagány figura, Garfieldtól pedig semmi sem áll távolabb, mint a kalandvágy.
Mégis úgy alakul, hogy ő és hű társa, a macska legjobb barátja, Ubul kénytelenek kalandos vándorútra indulni. Igen, és ez egy olyan kaland lesz, ahol néha gyalogolni, esetleg futni kell, ráadásul nem készíti egy gondos gazda naponta négyszer-ötször a tálba a következő kiadós étkezést.

Garfield most is nagyon vicces és nagyon garfieldes. Az új nagy kaland gyereknek és felnőtteknek is egyformán mókás, poénos és játékos animációs film!


Kritika: Furiosa - Történet a Mad Maxből (Furiosa: A Mad Max Saga)

A Pusztaságért vívott háború.

Jelen írásom talán túlzottan is személyes hangvételű lesz, viszont csak így tudom átadni azt az érzelmi kavalkádot, amit a Furiosa: Történet a Mad Maxből okozott. Kezdeném azzal, hogy kevés olyan mozis élményem van, ami olyan katartikus volt, mint a 2015-ben bemutatott Mad Max-film. A harag útja számomra igen magasra tette azt a bizonyos lécet. A varázsa az egyszerűségében, a puritán történetben rejlik: a hősök el akarnak jutni A-ból B pontba, majd B pontból visszafordulnak, hogy A-ba menjek. Tudom, hogy ez egy leegyszerűsített történetváz, viszont pont ez a lényeg. A harag útja nem akart semmi mást, mint szórakoztatni a nézőt, mindezt úgy, hogy olyan akcióorgiát nyújtott a látóidegenek, hogy az egyenesen bele is égett az ember retinájába. 


Joker - Kétszemélyes téboly (Joker: Folie à Deux) - magyar előzetes

Az Arkham Elmegyógyintézet legőrültebb lakója, Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) kiszabadul a rács mögül, és nincs egyedül. Vele tart egy nő (Lady Gaga), aki maga sem a kiegyensúlyozottság szobra.
Gotham City sötét, mocskos utcáin újra elszabadul a káosz és az erőszak. Pedig ők csak azt akarták, amit a város összes „normális” lakója: szerelmet, megértést és lángokat. De az ő útjuk nem normális út...

A Joker öt évvel ezelőtt elképesztő, váratlan és hatalmas sikert aratott, azóta is őrzi a minden idők legnagyobb bevételt hozó korhatáros filmjének járó első helyet. Joaquin Phoenix zseniális volt az egész várost lángba borító őrült bohóc szerepében, a filmet 11 Oscar-díjra jelölték, Phoenix és a zeneszerző Hildur Guðnadóttir meg is kapta a díjat. Most a nagy csapat minden tagja visszatér, és hozzájuk csatlakozik Harley Quinn szerepében Lady Gaga!

Tervezett hazai bemutató: 2024. október 3. joker_2_720.png


Bad Boys - Mindent vagy többet (Bad Boys: Ride or Die) - magyar előzetes

Jerry Bruckheimer producer legendás akcióvígjátékok sorát készítette (A Karib-tenger kalózai, A nemzet aranya, A Sólyom végveszélyben, Armageddon és még sok mást), de a legnagyobb találmánya valószínűleg a Will Smith és Martin Lawrence párosával kitalált Bad Boys, ami az elképesztően látványos, őrült akcióival és még őrültebb poénjaival írta bele magát a filmtörténetbe. Hosszú várakozás után újra megbizonyosodhatunk róla: a Rosszfiúk egyre jobbak!

Tervezett hazai bemutató: 2024. június 6. bad_boys_4_720.png


Twisters - Végzetes vihar (Twisters) - magyar előzetes

Az ember azt hiszi, hogy legyőzte a természetet. Hatalmas, veszélyes tévedés. A tornádó megszelídíthetetlen, kiismerhetetlen, szörnyű erővel csap le, és nem ismer irgalmat.
Kate (Daisy Edgar-Jones) valaha viharvadász volt, de egy hátborzongatóan félresikerült kaland óta nem hajlandó kimozdulni a New York-i irodájából. Aztán egy kollégája rábeszéli, menjen ki mégis a terepre, hogy együtt teszteljenek egy viharkövető rendszert. Így ismerkedik meg Tylerrel (Glen Powell), akit élőben közvetített tornádós kalandjai tettek szupercelebbé. Kapcsolatuk viharosan indul: azonnal megutálják egymást.
Egymással versengve indulnak az új tornádók nyomába – és ezúttal több vihar egyesüléséből, szörnyű szupertornádó van kialakulóban.
És a két ellenség együtt ragad az évszázad legszörnyűbb viharának mélyén.

A Jurassic-, a Bourne- és az Indiana Jones-filmek producereinek új munkája a látvány és az akció legközepébe, a vihar szemébe vezet. A Minari Oscar-díjra jelölt író-rendezője nagyszerű színészcsapattal kelti életre a történetet, amelybe a moziülések is beleremegnek.

Tervezett hazai bemutató: 2024. július 11. twisters_720.png


Kritika: Dűne - Második rész (Dune: Part Two)

Fűszeres bosszú.

Igazából felesleges azon rágódni, hogy a Warner Bros. annak idején csak bizonyos feltételek teljesítése után adott zöld utat a Dűne második részének, ugyanis idén végre visszatérhetünk az Arrakisra. 
Az első rész tulajdonképpen egy hosszú felvezetés volt. Egyfajta ígéret. Paul (Timothée Chalamaet) látomásai előrevetítették, hogy mit is várhatunk a továbbiakban. Nos, a második rész pedig beváltotta az első ígéreteit. A Dűne második része nagyobb, hosszabb, de egyben mélyebb is. A folytatás sokkal jobban meg tudta teremteni a könyv hangulatát, képes volt a cselekmény mélyebbre ható részeit is megeleveníteni.


Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - a magyar hangok

A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.

A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.


Godzilla x Kong: Az új birodalom (Godzilla x Kong: The New Empire) - 2. trailer + plakátok

A mindent eldöntő, minden eddiginél nagyobb háború nem ért véget azzal, hogy Kong és Godzilla szembetalálkozott és összemérte az erejét. 
Mert az ember most már kénytelen belenyugodni, hogy nem ő a legerősebb a földön. És nem ismeri igazán a saját világát: várja még néhány eddig rejtve maradt meglepetés. Bujkál még valami a föld alatt, ami felébredt, és pusztítani akar.
Az emberiség képtelen megállítani. Talán Kong is képtelen volna. És Godzilla is. De ha ők ketten összefognának, akkor esetleg megmenekülhetnének ők is és mi is... 

Ennél biztos nem lesz nagyobb film: a mozitörténet két legnagyobb és talán legfélelmetesebb szörnye, a legendás Kong és felülmúlhatatlan Godzilla újra látványos és hátborzongató háborúba indul – és ebbe beleremeg a moziterem.

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 28. godzilla_x_kong_maxresdefault_2.png


Madame Web - a magyar hangok

Így születik egy hősnő.
Cassandra Webb (Dakota Johnson) a hétköznapok hőse. Mentőautót vezet New Yorkban: az életveszély és az életmentés számára mindennapos. Meg az, hogy folyton rohan, kapkod, az idővel harcol.
Azután történik valami. Ami még az ő, mindig váratlan fordulatokat hozó életében is egészen új. És attól kezdve nem ért semmit: Talán gyorsabb lett, mint bármelyik embertársa? Talán a jövőbe lát? Talán egy földöntúli képességekkel rendelkező szuperember vadászik rá? Összekavarodik a világa, úgy érzi, darabokra tört az univerzum.
Még szerencse, hogy összeakad néhány vagány, kemény New York-i csajjal, és miközben megpróbálnak életben maradni, együtt deríti ki, hogy mi ez az egész.

A Marvel univerzum legtitokzatosabb hősnőjének eredettörténetében a fantasztikus látvány mellett a fantasztikus főszereplőnő-csapat is behálózza a nézőt: Dakota Johnson, Sydney Sweeney, Emma Roberts és a többiek őrült kalandban mutatják meg, mi mindenre képesek.


Aquaman és az elveszett királyság (Aquaman and the Lost Kingdom) - a magyar hangok

Az óceán soha nem békés! Ezért nem pihenhet meg egyetlen percre sem az óceánok hét királyságának uralkodója.
Black Manta megpróbálta már legyőzni Aquamant, a világ tengereinek urát (Jason Momoa), de kudarcot vallott. Továbbra is meg akarja bosszulni az apja halálát, így aztán bármire hajlandó, és bárkivel szövetkezik, hogy elpusztítsa ősellenségét. És most erősebb, mint eddig bármikor, mert megszerezte a legendák csodafegyverét, a fekete szigonyt, amelynek segítségével egy ősi, gonosz erőt szabadít a világra.
Aquaman kénytelen kiszabadítani börtönbe zárt testvérét, Orm királyt (Patrick Wilson), Atlantisz egykori uralkodóját. Békét nem kötnek, de átmeneti szövetséget igen – ha nem teszik meg, akkor Aquaman családja, azután az összes tenger, végül az egész világ elpusztul.

Minden idők legsikeresebb, legnagyobb bevételt hozó DC filmjének folytatásában visszatér az első rész teljes szereplőgárdája, élükön Jason Momoával és a rendező-producer James Wannel – nem csoda, hogy az óceánok királyához méltóan hatalmas, látványos és játékos film készült.


Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 3. magyar előzetes

A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.

A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.

A korábbi előzetesek magyar változata itt és itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2024. február 29. dune_2_720_4.png


Godzilla x Kong: Az új birodalom (Godzilla x Kong: The New Empire) - magyar előzetes + plakát

A mindent eldöntő, minden eddiginél nagyobb háború nem ért véget azzal, hogy Kong és Godzilla szembetalálkozott és összemérte az erejét. 
Mert az ember most már kénytelen belenyugodni, hogy nem ő a legerősebb a földön. És nem ismeri igazán a saját világát: várja még néhány eddig rejtve maradt meglepetés. Bujkál még valami a föld alatt, ami felébredt, és pusztítani akar.
Az emberiség képtelen megállítani. Talán Kong is képtelen volna. És Godzilla is. De ha ők ketten összefognának, akkor esetleg megmenekülhetnének ők is és mi is... 

Ennél biztos nem lesz nagyobb film: a mozitörténet két legnagyobb és talán legfélelmetesebb szörnye, a legendás Kong és felülmúlhatatlan Godzilla újra látványos és hátborzongató háborúba indul – és ebbe beleremeg a moziterem.

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 28. godzilla_x_kong_720.png


Furiosa: Történet a Mad Maxből (Furiosa: A Mad Max Saga) - magyar előzetes + plakát

Ki tudja, már, miért lett vége a világnak? Miért lett belőle végtelen, gonosz homoksivatag? 
sak annyi biztos, hogy a világ elpusztult, és egy fiatal lányt, Furiosát (Anya Taylor-Joy) elrabolják a Zöld Helyről, a Sok Anyától, és egy motoros horda meg a vezérük, Dementus (Chris Hemsworth) viszi magával. Végigporzanak a sivatagon, és a Várat veszik célba, ahol meg a motoros hadúr meg akar küzdeni Halhatlan Joe-val és a féléltű hadfiúkból álló seregével. 
Furiosa viszont életben akar maradni. És haza akar jutni. Bármi áron. 

A Mad Max: A harag útja azóta is felülmúlhatatlan látványorgiával, hihetetlen fantáziával és nagyon vad járgányokkal mutatta meg, milyen lesz a világvége után. Az új film 45 évvel korábban játszódik: akit az előző részben Charlize Theron játszott, azt most egy új sztár, Anya Taylor-Joy alakítja.

Tervezett hazai bemutató: 2024. május 23. furiosa_720.png


Wonka - a magyar hangok

Willy Wonka (Timothée Chalamet) igazi legenda. De még a legendák is voltak fiatalok.
Csak egészen másképpen, mint bármelyik másik ember.
Végre lehull a lepel a csokik mágusa, az édességek géniusza, a legkülönlegesebb, legízesebb, legfurább csokigyáros, Willy Wonka életének nagy titkáról: arról, hogy ő is volt gyerek. Aztán fiatalember. Bejárta a világot, út közben egy egész kicsit meglopott egy társai közt igen nyúlánknak számító umpa-lumpát (Hugh Grant), őrült csokikat talált fel, és még őrültebb álmokat hajkurászott: arra vágyott, hogy a világjárás véget érjen, ő letelepedjen, és megnyithassa bűvös-bájos-ízes-mágikus csokiboltját.
De a szülővárosában sajnos már működik egy csokigyáros trió, amely a legkeserűbb módszerektől sem riad vissza, ha a csokibirodalmát kell megvédenie.
Wonka azonban a bajban, a rabságban vagy akár egy gőzmosodában is megőrzi ötletekből kifogyhatatlan jó kedvét, és készen áll rá, hogy bebizonyítsa: a legjobb dolgok az életben egy nagy álommal kezdődnek, és annak, aki elég szerencsés hozzá, hogy Willy Wonka közelében éljen, azzal bármi megtörténhet. Minimum.
Varázslat és zene, őrült kavarodás és nagy érzelmek, fantasztikus humor és szívmelengető móka – ez árad Wonkából és a róla szóló filmből.

A Paddington-filmek rendezője és a Harry Potter-filmek producere összefogott, hogy nagyszerű színészek (Timothée Chalamet, Hugh Grant, Rowan Atkinson és még sokan mások) segítségével keltse színes/ízes új életre minden idők egyik legcsavarosabb agyú írója, Roald Dahl talán legismertebb hősét!


Garfield (The Garfield Movie) - magyar előzetes

Ő a világ leghíresebb macskája. És talán a legkövérebb is. Lusta, lassú, imádja a lasagnát és utálja a hétfőt. De Garfield, a narancssárga macska békés élete most fenekestől felfordul.
Mert színre lép egy rég nem látott rokon: az apja. Sok mindenben hasonlítanak: szeretik a hasukat, és utálják a fürdővizet. Csakhogy Vic utcai macska, kalandvágyó, vagány figura, Garfieldtól pedig semmi sem áll távolabb, mint a kalandvágy.
Mégis úgy alakul, hogy ő és hű társa, a macska legjobb barátja, Ubul kénytelenek kalandos vándorútra indulni. Igen, és ez egy olyan kaland lesz, ahol néha gyalogolni, esetleg futni kell, ráadásul nem készíti egy gondos gazda naponta négyszer-ötször a tálba a következő kiadós étkezést.

Garfield most is nagyon vicces és nagyon garfieldes. Az új nagy kaland gyereknek és felnőtteknek is egyformán mókás, poénos és játékos animációs film!

Garfield c. animációs film 18 évvel a második élőszereplős Garfield-film után érkezik a mozikba. Az eredeti hangok között megtalálható Chris Pratt (mint Garfield), Samuel L. Jackson (mint Vic), Nicholas Hoult (mint Jon), Hannah Waddingham, Cecily Strong és Ving Rhames. A forgatókönyvet David Reynolds (Eszeveszett birodalom, Némó nyomában), valamint Paul A. Kaplan és Mark Torgove írta, a rendezésért pedig Mark Dindal (Eszeveszett birodalom, Csodacsibe) felelt.

Tervezett hazai bemutató: 2024. május 30. garfield_movie_720.png


Szellemirtók - A borzongás birodalma (Ghostbusters: Frozen Empire) - magyar előzetes

Kit hívsz, ha nagy baj van? Kihez fordulnál segítségért, amikor szellemek piszkálnak, kísértetek kísérleteznek veled, vagy hazajáró lelkek dúlják fel a házad?
A válasz egyértelmű: a Szellemirtókhoz!
De ma már nem ugyanaz a négyes száll be a legendás autóba, amikor riasztás érkezik.
Viszont a híres New York-i tűzoltótorony nem változott: az új szellemirtók, a Spengler család tagjai itt találkoznak az eredeti csapattal, akik, mint kiderül, nem mentek nyugdíjba: szupertitkos kísérleti laboratóriumot hoztak létre, hogy még magasabb szinten űzhessék a szellemszakmát. Csakhogy rátalálnak egy ősi műtárgyra, amelyből elszabadul egy gonosz erő – és az öregeknek meg a fiataloknak össze kell fogniuk, hogy megmentsék a világot az új, és mindennél fagyosabb jégkorszaktól.

A legendás film összes legendás szereplője (Bill Murray, Dan Aykroyd) visszatér, hogy az új generációval (Paul Rudd, Finn Wolfhard) együtt keverjék a humort a sci-fivel, a hátborzongatást a laza dumákkal.

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 28. 2024. április 11.  ghostbusters_frozen_empire_720.png


Madame Web - magyar előzetes

Így születik egy hősnő.
Cassandra Webb (Dakota Johnson) a hétköznapok hőse. Mentőautót vezet New Yorkban: az életveszély és az életmentés számára mindennapos. Meg az, hogy folyton rohan, kapkod, az idővel harcol.
Azután történik valami. Ami még az ő, mindig váratlan fordulatokat hozó életében is egészen új. És attól kezdve nem ért semmit: Talán gyorsabb lett, mint bármelyik embertársa? Talán a jövőbe lát? Talán egy földöntúli képességekkel rendelkező szuperember vadászik rá? Összekavarodik a világa, úgy érzi, darabokra tört az univerzum.
Még szerencse, hogy összeakad néhány vagány, kemény New York-i csajjal, és miközben megpróbálnak életben maradni, együtt deríti ki, hogy mi ez az egész.

A Marvel univerzum legtitokzatosabb hősnőjének eredettörténetében a fantasztikus látvány mellett a fantasztikus főszereplőnő-csapat is behálózza a nézőt: Dakota Johnson, Sydney Sweeney, Emma Roberts és a többiek őrült kalandban mutatják meg, mi mindenre képesek.

Tervezett hazai bemutató: 2024. február 15. madame_web_720.png


süti beállítások módosítása